Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy pont Szegedről

Egy pont Szegedről

Matches

Published: 09/30/2023, 03:21 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Második csapatunk ikszelt a Szent Gellért Fórumban

Az első csapat bajnokija előtt egy nappal második együttesünk látogatott Szegedre, a Szent Gellért Fórumra. A találkozón 0–0-s döntetlen született, s ugyan több helyzetünk is volt a meccs folyamán, nem találtunk hibát a hazai védelmem, pedig az öt cserelehetőségünket is kihasználtunk (hasonlóan a Szegedhez).

Kurucsai Milán tanítványai a szegedi döntetlennel 9 pontosak a bajnokságban, a következő fordulóban, október 8-án a nyolc kör alatt 16 pontot szerző Körösladányt fogadják hazai pályán.  

Kurucsai Milán: – Nem játszottunk jól, még mindig nem vagyunk képesek hosszabb ideig jó teljesítményt nyújtani a mérkőzéseinken. Voltak jobb pillanataink, viszont sokkal kompaktabban kell a jövőben játszanunk. Kevés tudatos jelenet volt, hektikus volt a játék képe, de ami kiemelendő, hogy a srácok hozzáállása ismét remek volt!

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II–BUDAPEST HONVÉD II 0–0
Szeged, Szent Gellért Fórum

V: Szántó (Németh B., Balogh B.)

Szeged II: Nagy Z. – Berta, Radics, Lestyán, Maronyai (Nagy S., 75.), Heidrich (Gyuga, 87.), Doncsecz (Szabad, 87.), Csorba (Huszka, a szünetben), Bakó (Dudás, 75.), Kovács G., Pataki
Vezetőedző: Andorka Péter

Honvéd II: Gyetván – Babulják, Zsigmond, Pekár (Nagy Z., 80.), Horváth B., Nyitrai B. (Palócz, 64.), Tarcson, Polák, Menyhárt (Pintér, 60), Haragos (Benkő, 64.), Simon Sz. (Tóth L., a szünetben)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

09/30/2023, 03:21 PMMatches

Related news

Our second team also begin with a draw

Our second team also begin with a draw

Gábor Kovács's side played out a goalless draw against Békéscsaba, who were still in the second division last season, in the opening round of NB III's South-East group.

07/25/2026 | Matches

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Our second team ends the season with defeat

Our second team ends the season with defeat

Gábor Kovács's side finished the campaign in eighth place.

05/23/2026 | Matches

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team