Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elmúlik

Elmúlik

Academy

Published: 05/28/2021, 05:45 PMReading time: 2 min

Fotógaléria – Elballagtak a Magyar Futball Akadémia végzős diákjai

Hiába üvölt a szél, a szikla nem hajlik meg tőle – jutott eszünkbe a Magyar Futball Akadémia ballagási ünnepségén a feltámadó szél közepette, hiszen a piros és fekete székeken ülő fiatalokat is próbára tette az elmúlt négy év (főleg az utolsó, pandémiás esztendő), de őket sem lehetett meghajlítani: egyenes háttal, büszkén ültek, pontosan úgy, ahogy az elmúlt négy év telt számukra. Amelyre bizony okkal lehetnek büszkék.

Noha sokáig úgy volt, hogy a koronavírus-járvány miatt korlátozások okán a szalagavató után a ballagási ünnepséget is el kell halasztani, szerencsére azonban a lazítások lehetővé tették, hogy – ha nem is a zuglói BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikai közös ünnepségét, de – a honvédos ballagást megtarthassuk.

A végzősöket az akadémisták sorfala köszöntötte a bejáratnál, s a 11. osztály tanulói búcsúztatták a „nagyokat”, s az ünnepségen természetesen ott voltak a Magyar Futball Akadémia edzői, tanárai, élükön Gaál Richárd oktatási és szociális igazgatóval, Herczeg Vince általános igazgatóval, illetve Trembulyák Zoltán osztályfőnökkel, s természetesen Szalayné Kelemen Ildikó, az Egressy gimnázium igazgatója is tiszteletét tette ezen a napsütéses péntek délutánon.

Az ünnepség során Kovács Viktor Egressy plakettet vehetett át a kiemelkedő tanulmányi és sportteljesítményéért, míg Benkő László, Boros Roland, Csányi Ádám és Zsigmond Rajmund jó tanuló, jó sportoló elismerésben részesült.

„Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely: a szomorú napokon vigasztalj; a nehéz helyzetekben bátorítja; a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: elmúlik” – idézett fel egy történetet beszédében Szalayné Kelemen Ildikó, utalva az örök változásra, a jó és rossz dolgok elmúlására. Hiszen az életben mindig tenni kell azért, hogy a lehető legtöbbet legyünk a napfényes oldalon, s hogy bármi is történjék, ne hajlítson meg bennünket a szél.

Ennek kapcsán pedig elég, ha csak a Magyar Futball Akadémia hitvallására gondolunk, amelynek a mostani végzős osztály tagjai is tökéletesen megfelelnek: jó emberek és jó játékosok.

A 12. H osztály tagjai: Bartha Botond, Benkő László, Bocskay Bertalan, Boros Roland, Buna Gábor, Csányi Ádám, Feledy Balázs, Kocsis Dominik, Kovács Dominik, Kovács Viktor, Megyeri Gábor, Salka Olivér Zsolt, Sikorszki Bence, Simon Kevin, Török Kevin, Zsigmond Rajmund Zoltán. Osztályfőnök: Trembulyák Zoltán

(A galériát a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.)


05/28/2021, 05:45 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy