Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Először az MTK, legutóbb a Honvéd

Először az MTK, legutóbb a Honvéd

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

10–0-s kék-fehér sikerrel kezdődött, 4–1-es kispesti győzelemmel végződött – eddig

A 194. MTK Budapest–Budapest Honvéd bajnoki mérkőzésre kerül sor pénteken 19 órakor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A patinás párosítás első idegenbeli meccsét 1916. december 17-én játszották, ami nem tartozik a szép emlékeink közé, hiszen a kék-fehérek 10–0-re nyertek. 1918. október végén, a spanyolnátha járvány miatt zárt kapus meccsen az MTK nyert 6–2-re, góljainkat Kónya és Blasnik szerezték.

Az első pontot 1921 decemberében szereztük az MTK-pályán, az 1–1-es döntetlenre végződött meccsen Norik rúgta a gólunkat.

Az első idegenbeli győzelemre 1930 tavaszáig kellett várni, a mieink 10 ezer néző előtt, Havasköri és Fürstner góljaival nyertek 2–1-re. Egy évvel később megismételtük ezt az eredményt, ezúttal Serényi és Rozgonyi vette be a kékek kapuját. 1936. augusztusában „vízilabda-eredményt” hozott a két csapat találkozója: a profi korszakban Hungária FC néven szereplő kék-fehérek 7–3-ra nyertek, Nemes (2) és Székely szerezték góljainkat, a meccs „hőse” a később kispesti színekbe öltözött Cseh II. volt, aki 4 gólt szerzett. Gólokban 1938 telén sem volt hiány, igaz ezúttal a gólokon és a pontokon is megosztoztak a csapatok (3–3). 1949 őszén a Megyeri útra vitte a meccset az MTK, az újpesti derbit a Kispest nyerte 3–2-re, Budai I., Puskás és Horváth szerezték a góljainkat.

Az ötvenes, hatvanas években rendszerint a Népstadion adott otthont a két együttes csatájának. A párosítás legmagasabb nézőszámai is ebből az időkből származnak. 1962-ben (2–2) 50, 1964-ben (5–3) 70, 1965-ben (7–1) 55 ezer néző szorongott a lelátón. Az 1964-es és 1965-ös nagy gólkülönbségű győzelemnek egyaránt Tichy Lajos volt a hőse, az előbbin 3, az utóbbin 4 gólt rámolt az MTK kapujába. 1976 októberében a kékek nyertek 3-0-ra, amit 1978-ban „egyenlített ki” a Honvéd.


1990 őszén a Hungária körúton Gregor József ellenállhatatlannak bizonyult, a 4–2-es győzelem összes kispesti gólja a csatár nevéhez fűződik. 2005-ben az MTK legendás labdarúgójáról, Hidegkuti Nándorról elnevezett stadionban a hazaiak nyertek 3–0-ra.

A párosítás negatív nézőcsúcsát a 2014-es, – az Új Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt – Felcsúton megrendezett találkozó hozta. A 2–0-s kék-fehér sikert hozó meccset mindössze 400 néző látta.

2017 tavaszán a mieink Lanzafame és Eppel góljaival nyertek 2–1-re, míg legutóbb, 2019. májusában 4-1-es kispesti siker született, góljainkat N'Gog (2), Holender és Kamber szerezték.


Mérleg

Az eddigi 193 meccs kispesti mérlege: 61 győzelem, 45 döntetlen, 87 vereség, gólkülönbség 311–391.


Góllövőlista

A góllövőlistát Tichy Lajos vezeti 24 góllal, a második helyen Cseh II. László 23 találattal. A dobogó harmadik fokán Puskás Ferenc áll 21 góllal

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches