Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Első randi

Első randi

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Szombaton U19-es együttesünk számára is elrajtol a bajnokság

Célegyenesbe fordult akadémistáink felkészülése, hiszen a felnőttcsapatok után szombaton már az utánpótlás-korosztályok számára is elrajtolnak az országos bajnokságok. A Honvéd-MFA U19-es együttese hazai pályán kezdi meg szereplését, a rajtot pedig izgatottan várja a csapat Pinezits Máté vezetőedző szerint.

„A felkészülés első napjától az utolsóig becsülettel tették a srácok a dolgukat – árulta el Pinezits Máté. – Volt olyan periódus, amikor már nehezebbek voltak a lábak és össze kellett szorítani a fogakat, volt, amikor a belső motiváció leesett, de mindenből tanultak és beleálltak a melóba, fogékonyak voltak az elképzeléseinkre. Pozitívum, hogy több játékosunk is a második csapattal készülhetett és bemutatkozott bajnoki mérkőzésen, míg sok fiatal jött fel hozzánk az alsóbb korosztályokból. Emiatt ugyan egy kicsit kevesebb idő jutott a közös gondolatok kialakítására, azonban az egyéni fejlődés szempontjából óriási lehetőséget jelentett a játékosok számára, hogy bármikor bárki feljebb léphet.”

Két felkészülési mérkőzésen lépett pályára a bajnoki rajt előtt U19-es együttesünk, amely mindkét alkalommal felnőttcsapatokkal mérte össze tudását: az NB III-as Hatvan elleni találkozó 4–1-es, míg a Budafokkal szembeni 2–1-es Honvéd-győzelemmel zárult. Pinezits Máté kiemelte, hogy már ezen a két találkozón is voltak pozitívumok a jövőre nézve, ám némi hiányérzete akad amiatt, hogy több okból három betervezett edzőmeccse is elmaradt a csapatnak, amik jó felmérőt jelenthettek volna a bajnoki rajt előtt.

„U19“

„Mindenki nagyon várja már, hogy hosszú kihagyás után végre újra tétmérkőzést játsszunk – mondta a vezetőedző. – Tavasszal és most is sok idő telt el mérkőzés nélkül. Picit olyan ez, mint amikor tiniként gyakorlod a szöveget a tükör előtt, hogy mit mondj a lánynak az első randin, de amikor megérkezel és szemben állsz vele, akkor rájössz, hogy bizony élesben kell lehengerlőnek lenned. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd a srácok azért, hogy jól sikerüljön ez az első találkozó. Néhány mérkőzésre valószínűleg szükség lesz ahhoz, hogy minden tekintetben jól nézzünk ki, viszont ez az időszak is tökéletes arra, hogy a gondolkodásunkban mindig a megoldások és ne a problémák legyenek a középpontban. Nincs kifogás, a cél az, hogy az első meccstől kezdve kivigyük az elképzeléseinket a pályára. Szeretnénk minden találkozót nagybetűs csapatként megnyerni, miközben a hangsúly továbbra is elsősorban az egyéni fejlődésen van. Úgy fogalmaznék, hogy minden hétvégi mérkőzés egyszerre eszköz és cél is a számunkra. Eszköz ahhoz, hogy jó játékosok váljanak a srácokból és cél, hogy a fejlődés által minél sikeresebbek legyünk együtt a bajnokságban.”

Az első fordulóban a DVTK csapatával találkoznak a kispestiek, akik szombaton 12 órától lépnek pályára hazai környezetben. A bajnoki nyitány vezetőedzőnk szerint jó mérkőzést ígér, amelyen természetesen a legjobbját szeretné nyújtani a csapat.

„Ismerve a diósgyőri utánpótlásnevelést, abban biztos vagyok, hogy jó mentalitású ellenféllel találkozunk – árulta el Pinezits Máté az első megméretésről. – Mi viszont saját magunkkal foglalkozunk, a prioritás, hogy azt, amit elképzeltünk, ki tudjuk vinni a pályára. Szeretném, ha végig kontrollálni tudnánk a mérkőzést. Az egyéni- és csapattaktikai célok mankóként ott lesznek a játékosoknak, de kiemelten fontos, hogy ezt meg tudják fűszerezni a saját gondolataikkal. Azt szeretnénk elérni, hogy élvezzék a mérkőzést, akkor is, amikor jó focit csinálunk és akkor is, amikor úgymond fáj és szenvedni kell. Ezt kell elérnünk, és akkor mondhatjuk, hogy jól sikerült az első randi.”

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy