Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Emberség és profizmus

Emberség és profizmus

Academy

Published: 07/16/2021, 06:16 PMReading time: 1 min

U15-ös csapatunk nehéz helyzetben is bizonyította érettségét

Befejeződött a 2020/2021-es évad utánpótláscsapataink számára is. A szezont értékelő sorozatunkban már olvashattátok Pinezits Máté és Farkas Tibor és Nagy Mihály beszámolóját, őket U15-ös csapatunk edzője, Bogdánfi Márton követi.

Tragikus veszteséggel kellett megküzdenie a szezon során a Honvéd-MFA U15-ös csapatának, hiszen tavasszal elhunyt az együttes vezetőedzője, Isa Gábor. A fájdalmat igazi felnőttként dolgozták fel a kispesti fiatalok, s végül a második helyen fejezték be a szezont. Gabi bá’ is büszke lehet rájuk odafent!

„Vegyes érzelmű szezon van mögöttünk – kezdte értékelését Bogdánfi Márton. – Amellett, hogy rengeteget tanultak és fejlődtek a srácok, sok nehézséggel kellett megküzdenünk a szezon során. Már az őszi szezonban hiányzott a folytonosság, hiszen a vírus minket is érintett, és mindig volt egy-két hiányzója a csapatnak. Mégis kiegyensúlyozott, jó teljesítményt tudtunk nyújtani. Ezt követően a tavasszal történt tragikus esemény következtében olyan feladattal kellett megküzdenie a srácoknak, ami emberfeletti. Nagyon büszke vagyok rájuk azért, ahogyan ezt kezelték, és tették a dolgukat. Megmutatták az emberségüket és profizmusukat. Hatalmas alázat és kitartás szorult a srácokba. Visszagondolva, nagyon elégedett vagyok az egyéni fejlődésükkel, remélem töretlen marad és mindenki eléri a potenciáljának megfelelő szintet. Külön köszönöm a vezetőségnek a bizalmat és a csapatot segítő stábnak az egész éves munkát. Név szerint szeretném megemlíteni Bakó Atit, Szabados Krisztiánt, akik pedagógiájukkal és szakmai tudásuk legjavával segítették a srácokat, illetve Klausz Lászlót és Domján Norbertet, akik az első hívó szóra jöttek és segítettek a csapatnak. Soha nem feledünk, mester!”

07/16/2021, 06:16 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy