Az elmúlt héten a nemzetközi Vilotic-tornán vett részt a magyar U19-es válogatott Szabadkán.
Tímár Krisztián együttese remekül kezdte a sorozatot, hiszen első találkozóján fölényes, 4–1-es sikert ért el a nemzeti csapat, amely aztán Azerbajdzsán ellen is remekelt, és 3–1-re győzött. A házigazda Szerbia ellen aztán egy rendkívül kiélezett meccsen 1–0-ra kikaptak fiataljaink, így ezüstéremmel zárták a tornát.
A magyar keretben három Honvéd-futballista szerepelt (illetve a Bolognában futballozó kölcsönjátékosunk, Bartha Botond), Benczenleitner Barna a Montenegró és a Szerbia elleni mérkőzéseken is kezdő volt, Kerezsi Zalán ezeken csereként állt be, de az Azerbajdzsán elleni összecsapást végigjátszotta. Utóbbi találkozón Török Kevin is 90 percet töltött a pályán.
fotó: mlsz.hu






