Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fájdalmas fordítás

Fájdalmas fordítás

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Vezettünk, sokáig kézben tartottuk a meccset, de három perc alatt két gólt szerezve nyert az Újpest

Vezetünk! – kétszer is az éterbe kiálthattuk ezt, hiszen előbb Gazdag Dániel, majd Balogh Norbert talált a kapuba. A vezető gólt azonban csak az utóbbi neve mellé írhattuk be, hiszen Gazdag hiába lőtt a hálóba, Szendrei az alapvonalon túlról passzolta vissza a labdát, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt az Újpest elleni rangadón.

Balogh Norbert – első kispesti! – találatánál azonban már nem lehetett kérdés, hogy szabályos volt-e, mivel a Zsótér Donát beadására érkező támadónk tökéletes ütemben lépett ki a lesre állítással sikertelenül próbálkozó védők között, és magabiztosan továbbította a labdát a hálóba.


A két gól között 25 perc telt el, amely javarészt inkább mezőnyjátékkal zajlott. A mérkőzés első időszakában a mieink birtokolták a labdát, több biztató, ígéretes megoldásunk is volt, és bár félidő középső harmadában némiképp az Újpest tűnt veszélyesebbnek, komoly lehetőségük nem adódott a lila-fehéreknek. Mindkét fél nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre, a kapott gól elkerülésére, közben viszont a támadásokra már nem maradt mindig annyi energia.

Abban persze így is bízhattunk, hogy a támadósorunkból megvillan valaki, hiszen több olyan játékosunk is pályán volt, aki képes a váratlan megoldásra, aki képes a „semmiből” gólt szerezni, és bizony, miközben éppen a vendégek birtokolták többet a labdát, érkezett Zsóter beadása, amelyre érkezett Balogh, hogy végül a hálóban pihenjen meg a labda. Balogh Norbert tehát első honvédos góljával köszöntötte az 50. születésnapját ünneplő Bódog Tamás vezetőedzőt, aki természetesen nem is kívánhatott mást a jeles alkalomra, mint három pontot a csapattól. Ehhez tettük meg az első lépést Balogh találatával.

Majd megtettük a második lépést azzal, hogy a szünetben is nálunk volt az előny – ráadásul kézben tartottuk a találkozót, a mi akaratunk érvényesült, s nem úgy tűnt, hogy veszélyben lehetne a sikerünk –, a térfélcserét követően pedig fegyelmezett védekezéssel őriztük az egygólos fórt, miközben a félidő első időszakában nekünk is volt helyzetünk: Bocskay Bertalan lövését Banai kapus hárította, Gazdag kísérletét pedig Máté blokkolta.


A félidő második felére mezőnyfölénybe került az Újpest, bár ez inkább abban nyilvánult meg, hogy a mi térfélünkön zajlott a játék – majd hirtelen, három perc alatt fordítottak a lila-fehérek. Előbb Antonov lőtt a kapuba (Tujvel védése után visszakerült a labda a vendégekhez, másodszor pedig nem hibáztak), majd Simon kapott egy remek indítást és értékesítette a ziccerét, 2–1 oda, erre bizony nem számítottunk.


A hajrára Hidi Patrik helyett Boubacar Traoré érkezett, az utolsó percekben négy szögletet is lőhettünk, Mezghrani kísérlete a védőkről vágódott le, aztán a beadását követően Ugrai fejese landolt Banai kezei között. Teljesen beszorítottuk az Újpestet, Kesztyűs beadása után Banai paskolta fölé Traoré fejesét, szóval mindent megpróbált a csapat, de hiába hajráztunk, már nem sikerült egyenlíteni.

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches