Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fölényes győzelem a nyitányon

Fölényes győzelem a nyitányon

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

U19-es csapatunk a második félidőben nem adott esélyt a Diósgyőrnek

Nagyszerűen indult fiataljaink számára a 2020-2021-es bajnoki évad. A Honvéd-MFA U19-es együttese a DVTK ellen már a 9. percben vezetést szerzett, és bár a borsodiak még az első félidőben egyenlíteni tudtak, a második játékrészben csak egy csapat volt a pályán, akadémistáink további négy gólt jegyeztek, s magabiztos, 5-1-es győzelmet arattak. Pinezits Máté vezetőedző sikerrel debütált tétmeccsen a Honvéd kispadján, így rendkívül boldogan értékelt a mérkőzést követően:

„Le a kalappal a srácok előtt, fantasztikus gondolkodással és fegyelemmel mentek ki a pályára! Az egyének tudtak csapatként funkcionálni, illetve külön öröm, hogy az öt szerzett találat mellett, több gólhelyzetet is kialakítottunk. Jó felfogású csapat ellen játszottunk, és kaptunk figyelmeztetést is arra vonatkozóan, hogy a játék több elemében is finomítanunk kell. Gratulálok a csapatnak!”


U19-ES BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Budapest Honvéd-MFA–DVTK 5–1 (1–1)
V.:
Kiss Richárd (Szűcs I., Soós I.)

Gólszerző: Nagy S. (9.), Kerezsi (58. – tizenegyesből), Eördögh (68.), Németh B. (80., 88.), ill. Králik (26.)
HONVÉD:
Dúzs – Varga, Török, Nagy Z., Benczenleitner – Kovács D. (Kovács V., 85.), Nagy S. (Nyitrai, 67.), Bartha B. (Eördögh, a szünetben) – Kocsis D., Kerezsi (Kárász, 82.), Csányi (Németh B. 67.)
Vezetőedző: 
Pinezits Máté

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy