Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelemmel kezdtük a tavaszt

Győzelemmel kezdtük a tavaszt

Matches

Published: 03/19/2024, 12:14 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Katona Katinka góljával szereztük meg a három pontot

Az Ikarus otthonába látogatott női csapatunk, ahol nem a pálya „névadója“, hanem a Lőrinci Kitartás volt az ellenfele, amelyet 1–0-ra győzött le egy korai góllal.

Katona Katinka már a 6. percben betalált, s ezzel be is állította a találkozó végeredményét. Ugyan nem játszottunk jól, de a legfontosabb, hogy a három pontot megszereztük és győztes meccsen debütáltak új játékosaink. A szlovén Melania Pasar és a brazil Thalita Silva végig a pályán volt, míg utóbbi honfitársa, Josiline Matos a 68. percben állt be.

A következő fordulóban a tavasz egyik legfontosabb mérkőzése vár ránk, ugyanis a velünk azonos pontszámmal álló és csak jobb gólkülönbsége miatt éllovas Újpestet fogadjuk. A párharc március 26-án, 16:00 órakor kezdődik a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

Martin Masaryk: – Örülök, hogy megnyertük az idei első bajnoki mérkőzésünket, mégsem lehetünk elégedettek, ugyanis a játék hagyott maga után kívánnivalót. Mindenkinek meg kell érteni, megtiszteltetés és felelősség felhúzni a Honvéd mezét. Árulkodó volt a lányok testbeszéde, a három pont ellenére is csalódottak voltak, hiszem, hogy tanulni fogunk ebből a párharcból és a következő alkalommal nagyobb alázattal lépünk pályára. Az Újpest ellen szeretnénk kiszolgálni a mérkőzésre kilátogatókat.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ
LŐRINCI KITARTÁS SE–
BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–1)
Budapest, Ikarus BSE Sporttelep

V: Medve Dóra (Arany, Kerekes) 
G
: Katona K. (6.)

Honvéd: Pasar – Pozsár, Silva, Sipőcz, Ambach (Hortobágyi, 85.), Nagy E. (Dénes, a szünetben), Szabó J., Katona K., Nádudvari, Hajpál (Kós, 60.), Kovács A. (Matos, 68.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

03/19/2024, 12:14 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football