Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hiába támadtunk

Hiába támadtunk

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Fölényben játszott a Honvéd Újpesten, végül azonban a házigazda örülhetett

Azt már a meccs előtt is pontosan tudtuk, hogy melyik csapat a friss kupagyőztes – a mieink –, abban viszont csak bízhattunk, a pályán az is látszik majd, hogy mely együttes a jobb, s természetesen reménykedtünk abban, hogy – a győztessel egyetemben – ezt a jelzőt is a kispesti brigád neve mellé biggyeszthetjük oda.

És bár az első néhány percben, mintha az életükért küzdő lila-fehérek lettek volna aktívabbak, a Honvéd hamar átvette a játék irányítását. Ezt mutatta, hogy egy Batik, Gazdag, Batik összjáték végén védőnk lövését védte Banai kapus, majd Szendrei duplázását is hárította. Komoly ziccert nem igazán jegyezhettünk fel, de a Honvéd birtokolta többet a labdát és egyértelműen a vendégcsapat játékában, támadásaiban volt benne inkább a gólveszély. Fél óra elteltével Gazdag két lövése között Kesztyűs kísérlete is okozott meleg pillanatokat az újpesti védelemnek, gólt azonban egyelőre nem sikerült szereznünk.

A friss kupagyőztesek közül egyébként Djordje Kamber és Tomás Tujvel hiányzott, előbbi a DVSC elleni piros lapja miatti eltiltását töltötte, míg utóbbi ezúttal a nézők számát növelte, a gólvonal előtt pedig Levkovich Robi kapott lehetőséget.

Így neki jutott a hálátlan feladat, hogy Novothny Soma fejese után ki kelljen szednie a hálóból a labdát, mivel amíg a mi helyzeteink rendre kimaradtak az első félidőben, addig a hosszabbítás pillanataiban az Újpest támadója Simon beadását a kapunkba fejelte, Levkovich ment a labdára, azonban már csak a gólvonal mögött érte el.


Nem mondhatjuk, hogy jobban játszott volna az Újpest, sőt, éppen ezért volt bosszantó a félidőre összeszedett hátrány, no meg az, hogy a második félidőben is meddőnek bizonyultak a próbálkozásaink. Szabad- és szögletrúgásból kísérleteztünk, továbbra is többet birtokoltuk labdát, a gólszerzés azonban hiányzott a játékunkból.

Ezen próbált változtatni Pisont István, aki az 55. percben Davide Lanzafamét küldte pályára Ugrai Roland helyett. Az akaratra és az igyekezetre nem lehetett panasz, mentek előre a mieink, de eredménytelenül. Az utolsó szűk húsz percre érkezett, s egyúttal debütált az NB I-ben Tóth Péter, játékrendszert váltottunk, hiába.

A végére még hármat cseréltünk, jött Naser Aliji, Cipf Dominik, valamint Nagy Gergő, az eredmény azonban nem változott. A végén Batik Bence a felső lécet találta el, ez tényleg egy az a találkozó volt, amin semmi sem akar sikerülni. Olyan mérkőzésen kaptunk ki, amelyen a játék képe alapján legalább egy pontot kellett volna szereznünk.


01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches