Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ilyen egy jó második csapat – Videó!

Ilyen egy jó második csapat – Videó!

Academy

Published: 09/12/2021, 06:11 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Simon Miklós együttese fölényes győzelmet aratott a Cegléd ellen

Vénasszonyok nyaraként szoktuk emlegetni a szeptember végén tapasztalható forróságot, amikor gondolatban már mindenki készül a hidegebb időszakra, ám az időjárás mediterrán hatása ennek ellenáll. Bár még nincs szeptember vége (de dübörög az ősz), és a legkevésbé sem vénasszonyok léptek pályára a Budapest Honvéd második csapatában a Cegléd ellen, mégis olyan melegben játszották a találkozót a felek, ami a legkeményebb júliust idézte fel bennünk, nem véletlenül rendelt el ivószünetet a játékvezető az első félidő közepén.

S talán ez a néhány korty jelentette a fordulópontot.

Bár addig is a kispesti csapatnál volt többet a labda, a vendégek letámadása eredményesen akadályozta meg a mieink építkezését az első húsz percben, ezt követően viszont egyre több lehetőséget dolgozott ki a piros-fekete együttes.

Különösen Májer Milán volt aktív a ceglédi kapu előtt, s kedvét az sem szegte, hogy előbb Mikler Dániel tornázta ki a lövését, majd néhány centivel eltévesztette a jobb sarkot, a Djordje Kamber buktatásáért megítélt büntetőből megérdemelten szerzett vezetést a mieinknek. A játékrész hosszabbításában pedig még egy tizenegyest elvégezhetett volna, de hiába csattant jól hallhatóan Németh Barnabás bokája, a játékvezető egy helyett hármat fújt a sípjába.

A második felvonásra kényszerűségből érkezett Rácz Balázs (sajnos Szűcs Tamás nem a nagy meleg miatt jegelte bokáját), a változtatás azonban remekül sült el, hiszen az U18-as válogatottba is behívott támadó másfél góllal járult hozzá a Honvéd-sikerhez. Előbb ziccerben lépett ki Májer átadásával és nem hibázott, másodszor viszont egy ceglédi védő is kellett, hogy lövése a hálóban kössön ki.

A négy nullás krónika Keresztes Noel találatával lenne teljes, de érdemes megjegyezni, hogy a szerzett gólokon kívül is rengeteg lehetősége volt a Honvédnak, a korábban kispesten nevelkedő Mikler Dániel több nagy bravúrt mutatott be, de túloldali kollegája is hozzátette a magáét a hajrában: Dúzs Gellért egy közeli ziccernél védett hatalmasat, s tartotta sorozatban második meccsén is nullán a csapatot.

Ahogy Simon Miklós fogalmazott: így kell kinéznie egy második csapatnak. A vénasszonyok rutinos játékosok és a feltörekvő fiatalok közösen a szezon eddigi legjobb játékát mutatták be, teljesen megérdemelten győztek, ezzel jelezték: a kispesti „nyár” idén hosszúra nyúlhat.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 7. FORDULÓ
Budapest Honvéd FC II–Ceglédi VSE 4–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Juhász Dávid (Molnár István, Imrő János)

Gólszerző: Májer (37. – tizenegyesből), Keresztes (58.), Rácz B. (69.), Szabó R. (73. – öngól)

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Szabó T. (Feledy, 70.), Kamber, Benczenleitner – Nyitrai, Keresztes (Sani, 75.), Szűcs T. (Rácz B., a szünetben) – Kerezsi (Tarcson, 75.), Németh B. (Kárász, 70.), Májer
Vezetőedző: Simon Miklós

Cegléd: Mikler – Bagó (Kuti, a szünetben), Szabó R., Kocsis B., Polyák – Godzsajev-Telmán (Kelemen L., 68.), Markó – Lukács R., Papp Gy. (Kovács K., 68.), Juhász A. (Ángyán, 56.) – Pleszkán,
Vezetőedző: Mink Olivér

Simon Miklós: – Valahogy így kell kinéznie egy második csapatnak. Ezen a mérkőzésen voltak fiatal tehetségeink, akik a karrierjükért dolgoznak, volt a klubhoz kötődő rutinos játékos, aki a Honvéd jövőjében szeretne segíteni, és voltak az első osztályból visszajátszó, ott jelenleg kevesebb lehetőséghez jutó vagy sérülésből felépülő futballisták, akik „de, hát, csak” -mentalitás nélkül játszottak, és mindent beleadva, megfelelő hozzáállással és küzdőszellemmel futballoztak. Ennek volt köszönhető, hogy szép támadásokkal, szép gólokkal, közönségszórakoztató játékkal sikerült ilyen különbséggel is nyernünk, egy stabil és jó NB III-as csapat ellen.


09/12/2021, 06:11 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy