Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismét bizonyítottak

Ismét bizonyítottak

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Második csapatunk 3–3-as döntetlent játszott a Siófokkal

Alig néhány nappal a felkészülés megkezdése után komoly megméretéssel nézett szembe a Budapest Honvéd második csapata, a másodosztályú Siófok elleni edzőmérkőzés formájában. Kooperációs partnercsapatunk kezdőtizenegyében több ismerős arcot is felfedezhettünk (Horváth Milán, Cipf Dominik és Tömösvári Bálint), míg Simon Miklós keretéről mindent elmond, hogy az együttes korelnöke a mindössze 19 esztendős Zvara Levente volt.

A jó iramú, fordulatos összecsapás első gólpassza épp Tömösvári jobbjához fűződött, a 7. percben kölcsönjátékosunk beadását Elek Bence fejelte a kispesti hálóba. Tíz perccel később is Elek volt a tettes, ám ezúttal saját tizenhatosán belül, az Eördögh Andrással szemben elkövetett szabálytalanságáért megítélt tizenegyest László Dávid értékesítette, az első félidő felénél már 1–1 állt az eredményjelzőn. A Honvéd fiataljai egyértelműen felvették a kesztyűt NB II-es ellenfelükkel, sőt, Kerezsi Zalán fejese után a vezetést is megszerezhették volna, igaz, a túloldalon Kiss Balázs fölé szálló bombája is gólt érdemelt volna.

Ami fejjel nem sikerült, az a 39. percben összejött bal lábbal Kerezsinek, aki László labdaszerzése után csinált egy higgadt cselt és előnyhöz juttatta a mieinket, 2–1-es állásnál cseréltek térfelet a csapatok.

A szünetben Waltner Róbert hat változtatást hajtott végre csapatán, lendületesebben is kezdte a Balaton-parti együttes a második félidőt. Az 52. percben Gaál Bálint jobb oldali szabadrúgását a röviden érkező Horváth Péter változtatta gólpasszá, majd a 65. percben Balogh Bence felívelését Csonka Bonifác stukkolta a bal alsó sarokba, kispesti előnyből kispesti hátrány vált. Együttesünk azonban – Simon Miklós cseréinek is köszönhetően – újult erőre kapott, lendületes támadóink veszélyesen játszottak, és többször is bravúrra késztették Szmola Bálintot. A 89. percben teljesen megérdemelten egyenlített ismét a Honvéd, egy szöglet utáni kavarodás után Zvara kanalazta vissza a labdát, Németh Dániel pedig kapásból a hálóba vágta a 3–3-as végeredményt jelentő találatot.

A Honvéd fiataljai ismét megmutatták a bennük rejlő potenciált, alig néhány napos felkészülés után látványos, izgalmas mérkőzésen teljesen egyenrangú partnerei voltak a másodosztályú Siófoknak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd II–BFC-Siófok 3–3 (2–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Gólszerző: László (19. – tizenegyesből), Kerezsi (39.), Németh D. (89.), ill. Elek B. (7.), Horváth P. (52.), Csonka (65.)

Honvéd: Schrankó (Boros, 68.) – Buna (Németh B., 68.), Török K. Csörgő (Pekár, a szünetben), Feledy (Varga G., 58.) – Bartha (Benczenleitner, a szünetben) Kovács D. (Nyitrai, 68.), Zvara, Eördögh (Németh D., 73.) – László D. (Keresztes, 58.), Kerezsi
Vezetőedző: Simon Miklós

Siófok: Hutvágner (Szmola, a szünetben) – Tömösvári (György N., a szünetben), Jagodics (Izing, a szünetben), Horváth M. (Csonka, a szünetben), Kiss B. – Tajthy, Kecskés (Medgyesi, a szünetben) – Horváth P., Balogh B., Cipf – Elek B. (Gaál, a szünetben)
Vezetőedző: Waltner Róbert

Simon Miklós: – Nagyon büszke vagyok a srácokra, ismét bebizonyították, hogy működőképes, amit a Felnőttprogrammal megalkottunk. Elképesztően fiatal és tehetséges játékosaink úgy tudtak csapatot alkotni, hogy egy stabil és jó focit játszó Siófokot nemcsak felülmúltunk több szituációban, de győzelmi esélyeink is voltak. Mindenképp örömteli, hogy többször tudtuk dominálni a játékot, szép akciókat vezettünk. Nyilván vannak olyan hibák, amelyeket egy felnőttcsapat ellen nem szabad elkövetni, ezekből gólt is kaptunk, de rendkívül bizakodó vagyok a folytatást illetően.

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches