Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Itthon szeretnénk tartani a három pontot”

„Itthon szeretnénk tartani a három pontot”

Matches

Published: 09/02/2023, 02:18 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

A Dabason duplázó Kalocsány Péter a BKV ellen is bizonyítaná, hogy lehet rá számítani

Vasárnap délben, négy órával az első csapat Győr elleni meccse előtt, szintén Kispesten játszik bajnokit a Budapest Honvéd II. Kurucsai Milán tanítványai a hétközi, Dabas elleni siker után, a 6. fordulóban a BKV-t látják vendégül.

A szerdáig veretlen Dabas legyőzésében oroszlánrészt vállalt két góljával Kalocsány Péter, aki 2021 novemberében már 16 és fél évesen debütált a felnőttek között, most pedig közel két esztendővel és egy makacs sérüléssel később az a célja, hogy alapemberré váljon Kurucsai Milán együttesében.

„Van már némi tapasztalatom a felnőttfutballban, két szezonnal korábban tíz mérkőzésen szerepeltem, úgy érzem, jól sikerült az a félszezon, aztán egy szeméremcsont gyulladás miatt sokat kellett kihagynom.– kezdte Kalocsány Péter. – Azon az őszön sokat tanultam a tapasztaltabb kerettagoktól, most pedig szeretnék oszlopos tagja lenni a brigádnak, szeretnék az egyéni villanásaimmal eldönteni meccseket, kulcspasszokkal, gólokkal, akár gólvonalról történő mentésekkel. Mindenki azért van a második csapatnál, hogy végül eljusson az elsőbe és úgy érzem, egyelőre jól birkózok meg a rám nehezedő nyomással.“

Ezt jelzi, hogy Kalocsány Péter a jó játék mellett eredményesen is futballozik, a dabasi dupla pedig azért is különleges, mert korábban nem a góllövés volt a fő feladata.

„Régebben hátrébb szerepeltettek, hatost vagy nyolcast játszottam, azt is tartottam a posztomnak, de a nyári felkészülés alatt a szakmai stáb beszélgetett velem arról, hogy mi lenne, ha támadó középpályást, vagy hamis kilencest játszanék – részletezte új szerepkörét Kalocsány Péter. – Nagyon örülök ennek a váltásnak, ugyanis sokkal inkább ki tudom venni a részemet a játékból, sokat van nálam a labda, védekezésben is vissza tudok segíteni. Jelenleg ez a posztom, de bárhol bevetnek, mindenhol a tudásom legjavát nyújtom!”

A BKV és a Budapest Honvéd II között jelenleg egy pont és egy helyezés a különbség a tabellán tabellán vasárnapi vendégeink javára, de csapatunk egyértelmű célja az, hogy a fordulót követően a mérleg nyelve felénk billenjen és folytathassuk felzárkózásunkat az élmezőny felé.

„Szeretnénk itthon tartani a három pontot, ebben nincs kérdés – szögezte le Kalocsány Péter. – Pörgős, izgalmakkal teli párharcra számítok, hozzánk hasonló kaliberű együttesről beszélünk, de ha mindenki végrehajtja a feladatát és képesek leszünk rájuk erőltetni az akaratunkat, akkor nem lesz baj és nyerni fogunk!”

A győzelem azért is tenne jó a srácoknak, mert a sikeres szezonnyitó után egy vereség, majd két döntetlen következett. Kalocsány Péter reméli, hogy a Dabas elleni sikerrel ismét elkapja a fonalat a csapat és kiegyensúlyozottabb teljesítményt tud hozni.

„Nehéz volt a három nyeretlen találkozó, mert közben mindenki tette a dolgát a pályán, csak egyszerűen az eredmények nem akartak jönni. Az öltözőben szerencsére senki sem fogta fel ezt katasztrófaként, hanem fókuszált a következő napra. Nagyszerű a hangulat, főképp a szerdai siker után, de a BKV elleni győzelemmel folytathatjuk azt, amit a Dabas ellen elkezdtünk” – fejezte be eltökélten Kalocsány Péter.

NB III, Dél-Keleti csoport, 6. forduló
BUDAPEST HONVÉD II–BKV ELŐRE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

2023. szeptember 3., vasárnap, 12:00

A találkozóra a belépés ingyenes

A mérkőzés a Budapest Honvéd YouTube-csatornáján közvetítjük

09/02/2023, 02:18 PMMatches

Related news

Our second team also begin with a draw

Our second team also begin with a draw

Gábor Kovács's side played out a goalless draw against Békéscsaba, who were still in the second division last season, in the opening round of NB III's South-East group.

07/25/2026 | Matches

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Our second team ends the season with defeat

Our second team ends the season with defeat

Gábor Kovács's side finished the campaign in eighth place.

05/23/2026 | Matches

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team