Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kedvező mérleg

Kedvező mérleg

Matches

Published: 01/23/2021, 07:56 AMReading time: 2 min

23 meccset nyertünk meg eddig itthon a Zalaegerszeg ellen

Január 24-én, vasárnap kezdődik a Budapest Honvéd számára a 2021/2021-es idény második fele, amelynek rajtján a Zalaegerszeget fogadjuk, a kék-fehérekkel szemben az eddigi 38 hazai meccsből 23 alkalommal tudtunk győzni – ebből a 23 sikerből idézünk fel most hármat.

Beadás helyett

1978.04.01.: Bp. Honvéd — Zalaegerszegi TE 3–0 (2–0)

1978 áprilisában a bajnokság hajrájában Kispesten találkozott a Bp. Honvéd és a Zalaegerszegi TE. A kispestiek trénere a legendás Tichy Lajos volt, aki két évvel később edzőként bajnoki címig vezette a Honvédot. A zalai kispadon Tichy egykori csapattársa az 1958 és1962 között Kispesten futballozó Szőcs János ült.

A vendégek a biztonságos védekezésre rendezkedtek be, ami nem csoda, hiszen a bajnoki cím egyik esélyesének otthonában játszottak. A kék-fehérek a 19. percig bírták, akkor a felfutó Varga Józsefet buktatták a 16-oson belül, a 11-est Weimper értékesítette. Öt perc múlva Kozma szemfüles góljával tovább növelte előnyét a kispesti csapat. A 60. percben Varga „Kacsa” állította be a végeredményt egy látványos góllal. A balhátvéd megtréfálta a lesre játszó zalaegerszegi védelmet, beadás helyett átívelte a labdát a védőkön, utána futott, s 20 méterről a kifutó Bolemányi mellett úgy lőtte a kapuba, hogy a labda a bal kapufáról pattant a hálóba.

BHSE: Gujdár – Paróczai, Kocsis I., Nagy A., Varga J. – Pál, Pintér, Gyimesi – Bodonyi, Weimper, Kozma.

Vezetőedző: Tichy Lajos

Pazar első félidő

1994.10.01.: Kispest-Honvéd FC–Zalaegerszegi TE 5–1 (4–0)

Még a bajnokság elején, a kilencedik fordulóban látogatott a ZTE Kispestre. A piros-feketék hamar, már a 9. percben vezetést szereztek, Csehi 4 méterről fejelt a vendégek kapujába. A 15. percben már a második kispesti gólnak tapsolhatott a négyezer kispesti szurkoló, az újonnan igazolt Puhalak Antal öt méterről lőtt a zalai kapuba. A harmadik gól is a Szabadkáról származó csatár érdeme volt, nagy szóló után 14 méterről lőtt a kapuba. A félidő utolsó percében Orosz is feliratkozott a góllövők közé, így tetemes kispesti előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok. A második félidő elején Orosz szerezte az ötödik gólt, ezután azonban a piros-feketék lassítottak a tempón, így fordulhatott elő, hogy a ZTE szépíteni tudott.

KHFC: Brockhauser – Szabados, Bánfi, Mátyus – Forrai, Milinkovics, Illés (Bárányos 80.), Duró, Csehi T. – Puhalak (Hamar 46.), Orosz

Vezetőedző: Dmitrije Davidovics


Remek szabadrúgás

2005.09.17.: Budapest Honvéd–Zalaegerszeg 4–0 (1–0)

Az akkor Borsodi Liga néven futó NB I-es bajnokság 5. fordulójában találkozott egymással a két együttes. A kispestieknél az olasz Aldo Dolcetti, a vendég zalaegerszegieknél Dajka László ült a kispadon. Már úgy nézett ki, hogy az első félidő gól nélkül telik el, amikor a 44. percben 18 méterre a vendég kapu előtt szabadrúgáshoz jutott a Honvéd. Dancs Roland állt a labda mögé és a kapu baloldalába csavarta a labdát.

A második félidőben tovább növeltük az előnyünket, a 66. percben Dancs szögletét a mozambiki Miro csúsztatta a zalai kapuba. Még alig emésztették meg a második gólt a vendégek, amikor újra a hálójukban táncolt a labda. Miro beadását Takács, Alveshez bólintotta, aki visszafejelte azt a védőnek, Takács lekezelte a labdát és ballal kilőtte a hosszú sarkot. A végeredményt a 88. percben a brazil Alves állította be, büntetőből.

BHFC: Tóth I. – Kovács N., Baranyai, Udvari (Mészáros, 70. p.), Takács Z. – Kovács Z. (Zana 46. p.), Lázár – Lobo (Dobos, 76. p.), Dancs, Genito – Alves

Vezetőedző: Aldo Dolcetti


Hazai statisztika

38 mérkőzés

23 győzelem

8 döntetlen

7 vereség

64 lőtt gól

27 kapott gól

Góllövőlista

Honvéd

9: Kozma Mihály

3: Abass Dieng, Détári Lajos, Weimper István

ZTE

4: Kenesei Krisztián

2: Waltner Róbert

Legek

Legnagyobb győzelem: 6–0 (1973.03.04.)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 5 mérkőzés (1974–1978)

Legnagyobb nézőszám: 10 000 (1973, 1985)

01/23/2021, 07:56 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches