Kéthetes felkészülés után lejátszotta első edzőmérkőzését a Honvéd-MFA U16-os és U15-ös együttese. Mindkét csapat a Budai FC egy évvel idősebb gárdáját fogadta hazai pályán, így az U15-ösök az U16-os, míg U16-osok a Tabán U17-es csapatával mérették meg magukat. Az U15-ös korosztály két góllal, 4–2-re nyert a szezon első mérkőzésén, míg az idősebbek a gól nélküli első félidő után 2–1-es sikert szereztek.
U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA U15–Budai FC U16 4–2
A Honvéd gólszerzői: Kruppai 3, Balogh Zs. 1
Honvéd: Molnár (Tompa) – Vas (Petromán), Kiatipisz, Czenky, Kis K. – Tóth Gy., Szabó B. (Magyar), Igor (Birkás) – Ebot (Benczik), Kruppai, Balogh Zs. (Birtalan).
Vezetőedző: Isa Gábor
Isa Gábor: – Kevés játékhelyzet alakult ki. A letámadást szerettük volna gyakorolni egy fizikálisan erősebb ellenfél ellen, de a hosszú labdáknak a levédekezésére kellett inkább koncentrálni. Játékunk pontatlan volt, sok labdát szórtunk el a pálya középső részén, de taktikailag már láttam pozitívumokat.
U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA U16–Budai FC U17 2–1 (0–0)
A Honvéd gólszerzői: Menyhárt, Klausz 1-1
Honvéd: Gyetván (Kertész) – Bezzeg (Bakó), Burger (Vojtkó), Vojtkó (Horváth K.), Kiss L. (Bezzeg) – Mihály (Kalocsány), Knolmár (Menyhárt), Pintér (Knolmár) – Nagy D. (Átrok), Klausz (Molnár), Átrok (Braun)
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Idősebb és kifejezetten jó futballt játszó ellenféllel találkoztunk. Domináltunk, de ebből nem tudtunk profitálni az első félidőben. Gyenge volt a támadójátékunk. Rossz megoldások, sok technikai hiba jellemezte a teljesítményünket. A második félidőben jelentősen feljavultunk, ami gólokat eredményezett. Bosszantó, hogy nem tudtuk kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést, de motivált, agresszív és fegyelmezett volt a csapat, ezért dicséretet érdemelnek a játékosok.






