Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két ünnep közt két kispesti gól

Két ünnep közt két kispesti gól

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Vezetett, majd hátrányból egyenlített a Honvéd a Fehérvárral szemben

Vasárnapi találós kérdésünk: Gazdag-ünneppel kezdődik és Gazdag-ünneppel végződik. Mi az?

A helyes válasz a Honvéd–Fehérvár bajnoki, amely előtt Gács Pál cégvezető köszöntötte Gazdag Dánielt, aki Zalaegerszegen játszotta a 150. NB I-es mérkőzését (a Honvéd színeiben, bár ez esetében egyértelmű), a találkozót követően pedig válogatott középpályásunk átvehette a szeptember hónap legszebb OTP Bank Liga-góljáért járó elismerést.


Viszont mivel az ünnepi keretek már a kezdés előtt is biztosak voltak, így az volt a (másik) nagy kérdés, hogy vajon mi történik a díjátadások közötti két órában?

Nos, az első percekben rögtön Gazdag előtt adódhatott volna ígéretes lehetőség, de a felé érkező labda pontatlan volt, majd a következő negyedórában jobbára azt láthattuk, hogy a vendégek dominálnak. Három helyzete is volt a Fehérvárnak, Tomás Tujvel azonban kétszer is bravúrral védett, bizony nagy szükség volt a korábbi fehérvári kapusra ahhoz, hogy a félidő felénél is nulla nullára álljanak a csapatok.

A fehérvári támadások pedig azt is jelentették, hogy jobbára nem az ünnepeltről szólt a félidő ezen része, elsősorban a Honvéd védelmének kellett jeleskednie. Szerencsére az első húsz percet követően stabilizálódott a helyzet, s bár a vendégek birtokolták többet a labdát, kiegyenlítettebbé vált a meccs.

Majd jött a félidő vége, Gazdag első villanása pedig rögvest gólt ért, hiszen csatártársa és jó barátja, Balogh Norbert nemcsak kiharcolt egy szabadrúgást, hanem válogatott középpályásunk lécről lepattanó labdáját is a hálóba kotorta, így a Balogh, Gazdag páros ebben a szezonban már harmadik gólját hozta össze!


Ekkor még volt okunk a mosolyra, a második félidőben azonban már fordult a kocka, a játékrész derekán a Fehérvár három perc alatt kettőt vágott. Sőt, a két kapott gól között Gazdag is elhagyta a pályát, majd a lábujját jegelte a kispadon, hiszen korántsem egészségesen vállalta a játékot, hogy segítse a csapatot, ezúttal pedig bő egy órát bírt.


A második vendéggól után is támadásban maradt a Fehérvár, miközben Bódog Tamás előbb Boubacar Traorét, majd Ugrai Rolandot is pályára küldte, erősítve ezzel a támadósort. Kettőjük közül az előbbi bizonyult nyerő cserének, s a Turku, valamint a Zalaegerszeg után a Fehérvár hálóját is bevette csereként, így döntetlennel vágtak neki a felek az utolsó negyedórának.


Amely a mérkőzés korábbi részéhez hasonló képet festett: többet volt a labda a Fehérvárnál, Tujvel neve mellé újabb strigulát húzhattunk be a védéseket számláló rubrikába, a 89. percben azonban a mieinknél volt az igazán veszélyes helyzet: Ugrai lövése húzott el centikkel a léc felett.

Végül maradt a döntetlen, értékes pontot szerzett a Honvéd a szezonban még veretlen Fehérvár ellen, ráadásul ismét két gólt lőttünk, és az idény során először szereztünk egymás után két mérkőzésen is pontot. Záróakkordként Gazdag Dániel átvette a második díját, mi pedig úgy vághatunk neki a következő hétnek, hogy erre a meccsre lehet építeni.

Hogy aztán majd legyen okunk ünnepelni…

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches