Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kétgólos sikerek

Kétgólos sikerek

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

U15-ös és U14-es együttesünk is legyőzte a Vasast

U15-ös gárdánk a 8. percben talált be először Balogh Zsombor révén, a második félidő elején pedig már kettő volt a hazai előny, Czenky Ábel révén nőtt a különbség. A Vasas két percen belül szépített, de a végszó szintén csapatunké volt, Tóth Levente adta meg a kegyelemdöfést a piros-kékeknek.

3–1-es sikerével újabb három pontot gyűjtött, és őrzi vezető pozícióját a bajnokságban Isa Gábor legénysége.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA
-Vasas Kubala Akadémia 3–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Zám L. (Sarlakgoudarzi F., Dénes V.)

Gólszerző: Balogh Zs. (8.), Czenky (44.), Tóth L. (77.), ill. Kovács K. (46.)
Honvéd: Molnár – Czenky, Kiatipisz, Balogh Zs. (Birkás, 79.), Simon B. (Vas, a szünetben), Szabó B. (Szabó Sz., 56.), Tóth L., Tóth Gy. (Kiss V., 79.), Kruppai (Lajcsik, 71.), Palócz, Kövér
Vezetőedző: Isa Gábor

Eggyel fiatalabb korosztályunk a kezdő sípszótól magához ragadta a kezdeményezést az angyalföldiekkel szemben, de az első félidőben még csak helyzetekig jutottak a mieink. A fordulás után azonnal megtört a jég, egy percen belül már vezetett is a Honvéd, Gáspár Dávid góljával.

Előnyük birtokában dominálni tudtak Takács László fiai, Nyers Ádám lövése pedig a három pontot is bebiztosította a kispestieknek. U14-es csapatunk továbbra is a tabella élén áll!


U14-ES BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA
-Vasas Kubala Akadémia 2–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Bartus Olivér (Róka K., Szemők P.)

Gólszerző: Gáspár D. (41.), Nyers (64.)
Honvéd: Tompa – Szvétek, Botos, Milicz, Szász (Molnár-Czétényi, a szünetben), Csákány (Giuliani, 57.), Gáspár D. (Beatty, 57.), Molnár P. (Szénási, 57.), Birtalan (Kőszegi-Hoffmann, 57.), Nyers, Bencsetler (Oláh, 59.)
Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első perctől kezdve irányítottuk a játékot, nagy fölényben játszottunk, viszont a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. A második félidőt egy gyors góllal kezdtük, továbbra is mi kezdeményeztünk, nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, de a támadó harmadban nem hoztunk jó döntéseket. Összességében egy jó mérkőzést játszottunk, a kapu előtti hatékonyságon kell javítanunk.

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy