Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kettős tornagyőzelem

Kettős tornagyőzelem

Academy

Published: 09/02/2021, 12:02 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

U11-es és U10-es csapatunk is megnyerte a Czibor Zoltán emléktornát

Remekeltek a Honvéd-MFA fiataljai Komáromban, a Czibor Zoltán emléktornán. U11-es csapatunk öt magabiztos győzelme mellett egy döntetlent játszott a házigazdával, így első helyen zárta a napot.

U10-es együttesünk is tornagyőztes lett, a kispesti gárda csoportjából két győzelemmel és egy vereséggel a felsőházba jutott, innentől kezdve azonban nem talált legyőzőre, két siker után a döntőben tizenegyesekkel győzte le a Barca Academy Hungary gárdáját.

Mindkét korosztályban a Honvédtól került ki a torna legjobb játékosa az U11-esek között Matyó Gergő, az eggyel fiatalabbaknál pedig Rácz Zsombor érdemelte ki a címet.

A rangos eseményen avatták Czibor Zoltán egészalakos szobrát is, illetve eljátszották az Aranycsapat és a Budapest Honvéd kiválóságának életét bemutató Czibor, a rongylábú című musicalt is.

A Honvéd-MFA U11-es csapatának eredményei a Czibor Zoltán emléktornán:

Budapest Honvéd-MFA–Győrújfalu 7–0 G: Rozgonyi 2, Matyó, Pintyi, Fürjes, Kecskés, Szalma

Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 3–1 G: Doszpod, Pintyi, Matyó

Budapest Honvéd-MFA–Komárom VSE 2–2 G: Matyó, Bolyki

Budapest Honvéd-MFA–Gyirmót FC Győr 5–0 G: Kecskés 2, Fürjes, Nguyen, Rozgonyi

Budapest Honvéd-MFA–BFC Siófok 6–0 G: Pintyi 2, Rozgonyi, Szalma, Matyó, Rozgonyi, Bolyki

A Honvéd kerete: Becz Máté, Bolyki Hunor, Doszpod Ádám, Fürjes Szabolcs, Kecskés Botond, Koller Balázs, Matyó Gergő, Nguyen Tuan Minh, Pintyi János, Rozgonyi Roland, Szalma Dominik
Vezetőedző: Vass János

A Honvéd-MFA U10-es csapatának eredményei a Czibor Zoltán emléktornán: 

Budapest Honvéd-MFA–Győrújfalu 12–0 G: Jávorka 4, Szabó Á. 4, Rácz Zs. 4, Baranyi

Budapest Honvéd-MFA–Barca Academy Hungary 2–1 G: Jávorka, Szabó Á.

Budapest Honvéd-MFA–Szeged-Csanád GA 0–1

Budapest Honvéd-MFA–Kőszeg Lóránt FC 3–1 G: Rácz Zs., Jávorka, Baranyi

Budapest Honvéd-MFA–Lurkó UFC Szombathely 5–1 G: Rácz Zs. 4, Szabó Á.

Budapest Honvéd-MFA–Barca Academy Hungary 1–1 (tizenegyesekkel: 3–1) G: Jávorka, Rácz Zs., Szabó Á.

A Honvéd kerete: Baranyi Barna, Fehér Ádám, Imricsák Róbert, Jávorka Benett, Keindl Márk, Orbán Barnabás, Pető Nimród, Rácz Zsombor, Sudár-Sáránszki Simon, Szabó Ábel, Zsila Levente
Vezetőedző: Istók Ferenc

09/02/2021, 12:02 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy