Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kezdődhet a téli munka!

Kezdődhet a téli munka!

Club

Published: 01/08/2024, 04:39 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A gyakorlások mellett felkészülési mérkőzést is játszunk az első héten – fotókkal!

A téli felkészülés kezdetére az évszaknak megfelelő időjárás is megérkezett („Ha ezt nézzük, akkor korábban kellett volna kezdeni, amikor jobb idő volt“ – jegyezte meg mosolyogva Djordje Kamber), csapatunk azonban így is jó minőségű pályán vághatott bele a négyhetes munkába klubunk utánpótlásközpontjában.

Az orvosi vizsgálatokat és felméréseket követően hétfő délelőtt belecsapott a munkába Csertői Aurél vezetőedző együttese, amelyre az első héten kilenc edzés és az Arad elleni felkészülési mérkőzés vár. A hétindító gyakorláson labdás feladatok és futás szerepelt a programban, a kerettagok közül kisebb sérülés miatt Benczenleitner Barna és Kocsis Dominik hiányzott, hamarosan azonban ők is csatlakozhatnak a társakhoz, akárcsak Vlada Avramov kapusedző, ő betegség miatt nem volt jelen, így a második csapatunk kapusedzője, Szentpéteri Viktor helyettesítette.

Együttesünk a négyhetes téli időszak során itthon készül, a gyakorlás mellett négy felkészülési mérkőzésünk lesz (ezekről ITT olvashattok), a negyedik hét végén pedig következik a Kozármisleny elleni bajnoki rajt. A találkozó hivatalos játéknapja február 4., vasárnap, azonban elképzelhető, hogy a helyi rendőrség kérésére a mérkőzést egy nappal korábban, február 3-án, szombaton rendezik meg.


01/08/2024, 04:39 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club