Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti villanások

Kispesti villanások

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Az őszi bajnoki és a múlt heti kupadöntő után ismét legyőzte a Honvéd a Mezőkövesdet

„Kupagyőztes! Kupagyőztes!” – skandálta a Kispest-tábor a Mezőkövesd–Honvéd bajnoki antréjaként, hiszen kilenc nappal korábban a kövesdiek ellen 2–1-es sikerrel szerezte meg a nyolcadik Magyar Kupa-győzelmét a Budapest Honvéd.

Most pedig a hetedik bajnoki sikerünkre készültünk a kék-sárgák ellen, bár a találkozó egyáltalán nem úgy indult, hogy mi szerezzük meg a hetedik győzelmet a két csapat párharcában, ahol az egy döntetlen mellett hat-hat győzelmet jegyeztek a csapatok.

Az ötödik percben ugyanis Nagy Dániel került hatalmas helyzetbe, a szezonban négy gólnál járó támadó azonban nem tudott betalálni, a remekül kivetődő Tomás Tujvelben ugyanis elakadt a labda.

Komoly erőt adhatott volna a gyors vezető gól a házigazdának, akik azonban három perccel később is hibáztak, pontosabban Tujvel másodszor védett bravúrral, így a 11. percben érkezett Ugrai-gól azt jelentette, hogy a szezonbeli összes Mezőkövesd elleni meccsünkön mi szereztük az első találatot!


A vezetés megszerzése pedig még azt is feledtette velünk, hogy mivel a mezőkövesdi kispad (és a sportzóna) a lemenő nappal szemben található, ezért olyan erővel perzsel a nap, hogy időkénként már azt hittük, hogy mindjárt szublimálni fogunk – bizony, a lenyugvó napnak is van ereje.

Ahogyan az Ugrai, Gazdag párosnak is, hiszen a támadóduó hozta össze a Honvéd második találatát: akárcsak a Fehérvár ellen, Ugrai ezúttal is remekül szerzett labdát, a parádés megkerülős csele és remek passza után, Gazdag zseniális mozdulattal pörgette a hálóba a labdát Szappanos felett. Nem mellesleg, a Debrecen elleni találkozó után Ugrai ismét góllal és gólpasszal iratkozott fel a stasztikai lapra, asszisztja előtt pedig úgy tűnt el az őt üldöző mezőkövesdi védők elől, mint a kámfor.


Hiába azonban a szünetbeli kétgólos előny, egyáltalán nem nyugodhattunk meg, a Mezőkövesd ugyanis komoly energiákat mozgósított, egy pillanatra sem adta fel a hazai együttes, a második félidő elején be is szorultunk a kapunk elé. Ráadásul a lenyugvó nap helyét villámok és mennydörgés vette át, s bár bíztunk benne, hogy a következő villanás vörös-feketében érkezik, nem lehettünk nyugodtak. (Az időjárás miatt sem.)

Nem mellesleg minden vágyunk így teljesüljön, hiszen ahogy leírtuk az előző mondatot, villantak is a mieink, Uzoma két védő között remekül indult meg középre, kiugratta Gazdagot, aki bemutatott egy szép cselt, lövésében azonban beleléptek a védők. Pedig közel voltunk a harmadik kispesti mennydörgéshez.

Néhány perccel később aztán már tényleg az égiek kezébe került a sorsunk, ugyanis jött egy villám, mi leszállt közénk, egyúttal a stadion világításának a felét kiiktatta, így a szakadó eső hiába engedte volna, a korlátozott fényviszonyok miatt félbe kellett szakítani a találkozót. Mintegy tíz percre volt szükségük a helyieknek, hogy visszahozzák a fényt a mezőkövesdi éjszakába, s miután rövid idő alatt újra futballmeccshez méltó fényárban úszott a stadion, szakadó eső kíséretében folytatódott a találkozó.

Bő húsz perc volt még ekkor hátra, a Mezőkövesd továbbra is rohamozott, védelmünk azonban hősiesen állta a sarat – a szó szoros és átvitt értelmében is –, és bár a hosszabbítás perceiben szépített a házigazda, a győzelmünket már nem fenyegette veszély: akárcsak tavaly szeptemberben, ezúttal is 2–1-re győztünk Mezőkövesden.

Jó mulatság, férfimunka volt, a végén pedig jöhetett a jól megérdemelt: győzelmi ének az esőben!


01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches