Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Következő állomás, Óbuda

Következő állomás, Óbuda

Matches

Published: 02/08/2021, 05:17 PMReading time: 1 min

A III. Kerület vendége lesz a címvédő Budapest Honvéd a MOL Magyar Kupában

Szerdán a 16 közé jutásért folytatódnak a MOL Magyar Kupa küzdelmei. A Bp. Honvéd 13:00 órai kezdettel a III. Kerületi TVE otthonában lép pályára. A két patinás klub az első osztályban 46 alkalommal mérte össze erejét, de a Magyar Kupában kevésszer, mindössze két alkalommal hozta össze a sors a feleket. Érdekesség, hogy az amatőr KAC győzelme után három hónappal a profi Kispest FC is legyőzte az óbudaiakat.

1926. november 1-én a Lóverseny téren játszották az elődöntőket. A döntő egyik résztvevője a BEAC volt, aki a Vasason keresztül jutott a fináléba. A másik ágon III. Kerület–Kispesti AC mérkőzést rendeztek. Változó mezőnyjáték után a 35. percben a Kerület szerezte meg a vezetést, de négy perc múlva Borsos kiegyenlít, sőt a 45. percben Mátéffy révén már a KAC vezetett. Szünet után erősen kezdett az óbudai csapat és az 53. percben Hölczl góljával egalizálták az állást. Az egyenlítő találat után a Kispest alaposan beleerősített és Mátéffy, valamint Borsos góljaival 4–2-re nyertek. Győzelmével a Kispest döntőbe jutott és hőskölteménybe illő módon megnyerte fennállása első trófeáját.

Három hónappal a KAC nagyszerű győzelme után a Fortuna jóvoltából 1927. február 13-án a profi Kispest FC a III. Kerületi TVAC ellen lépett pályára a Hungária úton. A nyolcezer néző előtt lejátszott meccset Szabó mesterhármasával és Fürstner góljával a Kispest nyerte 4–1-re. Az óbudaiak találatát Konyor Lajos szerezte, aki négy év múlva majd Kispesten futballozik Kormos néven.

Három nap híján 94 év elteltével csap össze tehát ismét a Honvéd és a Kerület a kupában, s bízunk benne, hogy a jó sorozatunk ezúttal sem szakad meg.

02/08/2021, 05:17 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches