Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdeni kell!

Küzdeni kell!

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Nem vagyunk könnyű helyzetben, sok hiányzónk lesz a Mezőkövesd elleni bajnokin

Nehéz helyzetben várja a Budapest Honvéd a Mezőkövesd elleni bajnokit, hiszen csapatunkból sok játékos hiányzik majd szombaton, s ebben a szituációban még nagyobb szükség lesz a kispesti klubra jellemző küzdeni tudásra, a találkozót pedig így várja Vezér Ádám és Kuttor Attila.

Vezér Ádám: „A héten két fronton kellett gondolkoznunk, hiszen hétközben kupameccsünk volt, majd következik a szombati bajnoki, és a terhelés elosztása mellett a koronavírus is erősen befolyásolja a helyzetünket. Akik itt vagyunk az edzéseken, folyamatosan tájékoztatjuk Bódog Tamást, elmondjuk, mit látunk, mit tapasztalunk, ő pedig összeállítja a csapatot, azon vagyunk, hogy maximálisan segítsük őt.  Nyilvánvalóan nehéz helyzetben vagyunk, de nem akarok azzal foglalkozni, hogy kik a betegek, akik ott lesznek a pályán, ők képviselik a Honvédot.”

Kuttor Attila: „Sajnos nem vagyunk jó szériában, hiszen zsinórban négyszer kikaptunk, ettől függetlenül úgy gondolom, a MOL Fehérvár elleni mérkőzésen a vereség ellenére jól játszottunk. Azon a találkozón már olyan teljesítményt nyújtottunk, ami a tavalyira emlékeztetett, ez mindenképpen pozitívum. Jó úton járunk és ha ezen haladunk tovább, újra sikeresek lehetünk. Az előző szezonban a kupadöntővel együtt négyszer találkoztunk és minden találkozó szoros küzdelmet hozott, mind a négy alkalommal egy gól döntött, most is hasonlóra számítok.”


(A két szakvezető teljes nyilatkozatát a Honvéd–Mezőkövesd mérkőzésre készített stadionújságunkban olvashatjátok)

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches