Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
László Dávid duplájával fordítottunk

László Dávid duplájával fordítottunk

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

2–1-re nyert az U19-es csapatunk a PAFC ellen

Az U19-es bajnokságban rendezett Budapest Honvéd-MFA–PAFC rangadón öt olyan játékos (a mieinknél Megyeri Gábor, Buna Gábor és László Dávid, míg a felcsútiaknál Posztobányi Patrik és Vaits Marcell)  is a keret tagja volt, aki ott volt az őszi U17-es világbajnokságon, és közülük négyen pályára is léptek a bajnokin.

Korai góllal indult a mérkőzés, a vendégek már a 9. percben előnybe kerültek, s bár az első negyedórában nem működtek a begyakorolt elemek, de támadtunk, mindent elkövettünk az egyenlítés érdekében, és László Dávid révén a 18. percben ez sikerült.

Jó volt az iram és a mérkőzés egyes szakaszaiban igazán szép focit láthattunk. A 20. perctől teljesen átvettük a játék irányítását, a 23. percben a felcsútiak kapusának, Auerbach Martinnak lábbal sikerült menteni László Dávid elől. A 26. percben Eördögh András passzáról centiméterekkel maradt le az ötösön Hajnal Gergely. A 27. percben közel álltunk az újabb gól megszerzéshez, László passzát Hajnal 10 méterről a felső lécre lőtte. Miközben folyamatosan kerültünk a vendégek kapuja elé, a felcsútiak még lövésig sem jutottak el. A 36. percben László 22 méteres szabadrúgása kerülte el a kaput, a 44.-ben Hajnal lövését védte a kapus.

A második félidő kiegyenlítetteb játékot hozott, de még így sem adódott helyzet a vendégek előtt, ami a Megyeri Gábor irányította védelmünknek volt köszönhető. A 82. percben aztán megszereztük a győztes gólt: egy jobboldali partdobás után, egy parádés László Dávid-megmozdulással fordítottuk meg a mérkőzést. A hajrában a vendégek rohamoztak, felívelésekkel próbálkoztak, Megyeri Gábor azonban remekül hatástalanította ezeket.

A remek sikernek köszönhetően együttesünk 23 ponttal áll a tabella harmadik helyén, mindössze három ponttal lemaradva a listavezető Győr mögött. A Honvéd-MFA U19-es csapata szombaton, az MTK ellen zárja a szezont.


U19-ES BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–PFLA 2–1 (1–1)

Honvéd-MFA-Utánpótlásközpont

Vezette: Szabó II Péter (Kecskeméti K., Vilmányi)

Gólszerző: László D. (18., 82.), ill. Papp L. (9.)

Honvéd-MFA: Megyeri G. – Horváth M, Csörgő, László D, Török K. (Bocskay, 70.), Hajnal (Kocsis D., 70.), Csányi (Tóth P., 81.), Juhász Zs, Eördögh (Szabó A., 86.), Fazekas L, Buna

Edző: Simon Miklós


Gólok

9. perc: labdát vesztettünk a felezővonalnál, Papp László vezethette védőinkre, akik behátráltak így a vendégjátékos 22 méterről ballal tisztán lőhetett, labdája bombaként vágódott a léc alá. 0–1

18. perc: szépen kipasszoltuk a vendégvédelmet, melynek egyik játékosán a labda felpattant, László Dávid pedig a védőket megelőzve, ballal lőtt a bal sarokba. 1–1

82. perc: a tizenegyesponttal egy magasságban a jobb oldalról bedobáshoz jutottunk, a labda középen mindenki előtt elsuhant, László Dávid mellel átvette, majd mielőtt leesett volna, félfordulattal kapásból a léc alá bombázott. Bravúros egyéni megmozdulás volt! 2–1


A felcsútiakkal a csapatok helyezésétől független mindig rangadót vívunk. Milyen volt a mostani találkozó?

Amióta nyolccsapatos bajnokság van, azóta minden mérkőzés rangadó, nem tudunk könnyű meccset játszani – válaszolta Simon Miklós. – Élmény győzni egy jó edzővel, jó csapattal, az utánpótlás-nevelésre szintén nagy hangsúlyt fektető riválissal szemben, a foci igazságtalansága lett volna, ha ezt a meccset nem mi nyerjük meg. A labdarúgás minden elemében az ellenfelünk fölé nőttünk, pedig egy kifejezetten jó Felcsúttal játszottunk.

A szezon során nem először nyertünk hátrányból, ami a csapat erejét mutatja!

Ez így van, viszont azért vagyok mérges, mert mindig rossz helyzetbe hozzuk magunkat. Pici apró figyelmetlenségek, kapkodások voltak a mérkőzés elején, ekkor még nem működött a játékunk, sok hibával fociztunk. A Felcsút pedig van olyan jó csapat, hogy ezt megbüntette. De nagyon viszont nagyon örülök, hogy a csapat vezéregyéniségei segítettek abban, hogy megnyerjük a mérkőzést.

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy