Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Látszik már a stílus

Látszik már a stílus

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

U19-es együttesünk második bajnokiján is a félidőt követően került fölénybe

A múlt hétvégi találkozó halasztását követően a MOL Fehérvár FC-t fogadta U19-es gárdánk a bajnokság harmadik fordulójában.  A mérkőzés elején a Fortuna sem fogta csapatunk kezét, több kihagyott helyzetet követően a félidő hajrájában egy balszerencsés öngóllal szereztek vezetést a vendégek.

A szünetben Pinezits Máté vezetőedző pályára küldte Kocsis Dominikot, becserélése telitalálatnak bizonyult, tíz perc múlva támadónk egalizált, majd pár pillanattal később már előnyhöz is juttatta a Honvédot. A gyors fordítás magabiztossá tette játékosainkat, a második játékrész derekán Feledy Balázs büntetőből állította be a 3-1-es végeredményt.

Együttesünk két lejátszott meccs után százszázalékos, szombaton a szintén hibátlan Haladás ellen lehet folytatni a jó sorozatot.


U19-ES BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA
-MOL Fehérvár FC 3-1 (0-1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Bozó Norbert (Zsótér R., Kovács K.)

Gólszerző: Kocsis D. (57., 59.), Feledy (66. – tizenegyesből) ill. Pekár (42. – öngól)
HONVÉD: Boros – Buna, Pekár (Zsigmond., 74.), Nagy Z., Feledy – Kovács V., Kárász (Kocsis G., 87.), Kovács D. (Keresztes, 59.) – Dénes A., Rácz B. (Varga G., 87.), László M. (Kocsis D., a szünetben)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: - Bár a stílus már kezd látszódni, el kell ismerni, hogy játékunk most kevésbé volt folyamatos és ritmusos, mint szerettük volna. Ugyanakkor óriási pozitívum, hogy talán a bajnokság legfiatalabb csapatával, végig egymást segítve, hátrányból fordították meg a srácok a mérkőzést, amiért dicséret illeti őket és büszkék vagyunk rájuk!

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy