Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Látványos siker

Látványos siker

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Emberhátrányban is állta a sarat a Honvéd, amelyben Szendrei és Ugrai fontos gólt szerzett

Azt eddig is tudtuk, hogy Ugrai Roland szögletei remekül tekerednek középre, ha a tökéletes ívű sarokrúgást kéne megrajzolni, akkor biztosan vele modelleznénk a feladatot. A Debrecen ellen viszont az is kiderült, hogy nemcsak szépen érkezik középre Ugrai szöglete, hanem a tökéletes ütemben berobbanó Djordje Kambernek hála gólpasszá válhat a jól belőtt labda! Mindez ráadásul a Loki elleni bajnoki 15. percében, szóval szépen megadtuk a koronavírus utáni első NB I-es meccsünk alaphangját.

Kamber ráadásul történelmi mérkőzésen volt eredményes, hiszen a Debrecen elleni volt az első Honvéd-meccs, amelyen a vírus után – korlátozásokkal ugyan, de – jelen lehettek a nézők, s azt bizony már az első percekben megtapasztalhattuk, mennyivel másabb a hangulat, amikor a helyszínen szurkol a Kispest-tábor.

És bár a drukkerek Ugrai Roland nevét még nem foglalták dalba, a február közepén érkezett támadó Pünkösdvasárnap sokat tett azért, hogy egyre feljebb emelkedjen a népszerűségi indexe. Nagy kedvvel játszott az egész mérkőzésen, többször is kihasználta a sebességét, no meg a technikai tudása is érvényesült a védőkkel szemben, a második félidő elején pedig megszerezte az első kispesti gólját!

Ehhez a szünetben beálló Naser Aliji remek megindulására és a Gazdag Dániellel szemben elkövetett szabálytalanságra is szükség volt, majd Gazdag és Ugrai és félmosoly kíséretében megbeszélte, ki lője a büntetőt: Ugrai Roland, aki másfél perccel a sorfalba vágott szabadrúgását követően magabiztosan talált a kapu bal oldalába, megduplázva ezzel az előnyünket.


Határozottan jól alakult tehát a találkozó, Pisont István Ikenne-King lecserélésével már a kupadöntőre is gondolhatott (a másik jobb oldali védőnk, a helyére beálló Mohamed Mezghrani sajnos begyűjtötte kedden a harmadik sárgáját), ahogy a csapat is elkezdhetett volna takarékosan futballozni.

Aztán jött a 65. perc…

Az első gólunkat szerző Djordje Kamber egy elkésett becsúszásért sárga lapot kapott, s mivel már volt neki egy sárga kártyája – gólja után a fejére húzta a mezét, amit Pintér bírónál lapot ért –, kiállította a játékvezető. És ha ez nem lett volna elég, csőstül jött a baj, mivel a Debrecen szépített, a belőtt labdát a léc alá vágó Adeniji pedig nemcsak a labdát találta el, hanem stoplijával a kivetődő Tomás Tujvel combját is végigszántotta. Kapusunk nem tudta folytatni a meccset, így az egészségügyi szünetet követően emberhátrányban, kényszerű cserével (Levkovich Robi érkezett) a hátunk mögött indultunk neki az utolsó húsz percnek.

„Gyerünk Geri, gyerünk srácok” – biztatta a társakat a lelátóról Djordje Kamber, miután a záró negyedórára teljesen beszorultunk.

A csapat azonban bizonyította, hogy helyén van a szíve, Levkovich Robi is bemutatott egy szép védést, a többiek is alázatosan és koncentráltan tették a dolgukat, míg a végén jött a slusszpoén: Ugrai indította Szendreit, aki a jobbösszekötő helyén robogva a középen futó Ugrait próbálta megjátszani, a labda azonban a hátráló debreceni védőkről visszapattant hozzá, és ha már így alakult, futtából a rövid felsőbe vágta azt.


Nem mellesleg ez volt a 20 esztendős középpályás első NB I-es gólja, s bizony ha a futtából leadott tökéletes lövést kéne megrajzolnunk, akkor Ugrai szögletéhez hasonlóan a jobb felső sarokban kikötő labda is tananyag lehetne.


01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches