Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lépésről lépésre

Lépésről lépésre

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Vezetőedzői várakozások a szerdai bajnoki előtt

A kisvárdai bajnoki tapasztalatait is felhasználva készül a DVTK elleni a Honvéd, amelynek szervezett, nagy odafigyeléssel párosuló játékra lesz szüksége a győzelem megszerzéséhez – így várja a szerdai találkozót a két szakvezető.

Pisont István: – A Kisvárda elleni mérkőzés előtt az volt a legfontosabb, hogy stabilizáljuk a csapatot, legyen rendben a védekezés, és innen tudunk aztán tovább építkezni. A játékosoknak is mondtam, lépésre lépésre kell haladnunk, és az első lépést megtettük a Kisvárda ellen. Szervezettség, fegyelmezettség, alázatosság jellemezte a csapatot, de az is látható volt, hogy amennyiben kinyílunk, akkor bizony nehéz helyzetbe kerülhetünk, többször is megkontrázott minket a Kisvárda. Ennek tudatában készülünk a DVTK ellen, természetesen a győzelemért lépünk pályára szerdán. Láttuk a Diósgyőr MTK-val szembeni bajnokiját, tisztában vagyunk vele, hogy nehéz feladat elé állítanak majd minket, szervezett, jó csapat lesz az ellenfelünk. Végig figyelni kell, egy pillanatnyi kihagyás sem fér majd bele, bízom benne, hogy Eppel Mártont leszámítva mindenki rendben lesz, mindent megteszünk majd a győzelemért.

Geri Gergely: – Vasárnap közel álltunk ahhoz, hogy pontot szerezzük az MTK otthonában, sajnos azonban ez a végén kicsúszott a kezünkből. Jól küzdöttünk, ám sokszor passzívak voltunk, magunkra húztuk az ellenfelet, ennél magasabban szeretnénk a jövőben védekezni. Agresszívabb játékot, több futást várok a csapattól. Most a következő feladatunk, hogy kielemezzük a vasárnapi mérkőzést, de a felkészülés mellett fontos a regeneráció is, hiszen szerdán azzal a céllal jövünk vissza az Új Hidegkuti Stadionba, hogy a lefújás után ponttal, pontokkal térjünk haza. Hiszek benne, hogy a mindennapi munkának meg lesz az eredménye.


01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches