Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lépésről lépésre

Lépésről lépésre

Matches

Published: 11/26/2021, 03:14 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Az MTK után az Újpest ellen is három pontot szerezne a Honvéd

Ha nem is hétmérföldes, de hárompontos lépést tettünk az MTK legyőzésével, amelynek köszönhetően egy helyet léptünk előre, a kék-fehérektől pedig négy pontra távolodtunk el, ráadásul megszakítottuk a négymeccses vereségsorozatunk. S ha már egy széria megszakadt, akkor üdvös lenne egy másikat, egy sokkal sikeresebbet indítani, amihez az MTK után az Újpestet is le kell(ene) győzni.

„Természetesen örülök, örülünk az MTK legyőzésének, de ahogy a mérkőzés után is mondtam, ez csak egy lépés volt, és szombaton meg kell tennünk a következőt – hangsúlyozta Horváth Ferenc vezetőedző. – A lefújás után eszembe is jutott, hogy bár örömteli a győzelem, de tulajdonképpen ünnepelni sem lehet rendesen, mivel továbbra is ott van a nyakunkon a kés. Természetesen tudjuk, magunknak köszönhetjük, hogy ebbe a szituációba kerültünk, így értelmű, nekünk is kell ebből kilábalnunk. Közösen, hittel, egymásban bízva és egymást biztatva. Pozitívan, koncentráltan, erős akarattal. Sokszor hangoztatjuk, hogy a Honvéd kerete többre hivatott, ezt azonban a pályán kell bizonyítanunk, ráadásul az Újpest is erősebb annál, mint ahol most található a táblázaton. Szóval nem számít a tabella, nem számítanak a korábbi meccsek, kizárólag az a fontos, hogy mi történik szombaton fél nyolc és fél tíz között. Nyernünk kell!“

11/26/2021, 03:14 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches