Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Másodszor harmadikok

Másodszor harmadikok

Academy

Published: 08/04/2021, 04:14 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Nyolc év után szerzett újra bronzérmet a Honvéd-MFA a Puskás-Suzuki-Kupán

Július 26. és 30. között rendezték meg hazánk egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlástornáját, a 14. Puskás-Suzuki-Kupát – tizenharmadik alkalommal, hiszen a tavalyi esztendőben a koronavírus-járvány miatt lefújták az eseményt. Az elmúlt másfél évtizedben a Budapest Honvéd volt a torna legeredményesebb klubja, hiszen öt alkalommal – 2010 és 2012 között sorozatban háromszor, illetve 2015-ben és 2016-ban – sikerült elhódítani a bajnoki címet a piros-feketéknek.

A Honvéd első három fináléja kimondottan emlékezetesre sikerült, hiszen 2010-ben a görög Panathinaikosz ellen 2–0-ra diadalmaskodtak a kispestiek, egy évvel később nem kisebb csapatot, mint a Real Madridot sikerült felülmúlni egy idegőrlő tizenegyespárbajban, a 2012-es döntőben pedig 7–0-ra győzték le a mieink a házigazda PFLA csapatát, a sokáig emlegetett találkozón Bobál Gergely négy gólt is jegyzett.

Két finálémentes évet ismét két kispesti diadal követett, mindkét alkalommal a szétlövés döntött , ezúttal is Real Madrid, PFLA sorminta szerint alakultak döntőbeli ellenfeleink. 2013-ban pedig szintén a felcsúti gárdával szemben sikerült megszereznünk – a torna története során először – a harmadik helyet.

Az elmúlt három alkalommal nem tudott érmet szerezni a Puskás-Suzuki-Kupán a kispesti csapat, ezt a negatív szériát sikerült megtörni az idei fantasztikus szerepléssel. A Pinezits Máté által vezetett együttes az egész tornán veretlen maradt, sőt, mindössze nyolc percet játszott hátrányban. Tette mindezt úgy, hogy csoportjában az előző két kiírás győztesével és a későbbi ezüstérmessel csapott össze. A lebonyolítás értelmében a bronzmérkőzésen a másik csoportmásodikkal, az NK Osijek csapatával találkozott a Honvéd, s egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik az erősebb gárda, a kispestiek 3–0-ra diadalmaskodtak, így 2013 után újra bronzéremmel zárták a PSK-t.


Ami az idei gólokat illeti, László Máté lett a csapat mesterlövésze két találattal, rajta kívül még a torna álomcsapatába is bekerülő Krajcsovics Ábel, Rácz Balázs és Szűcs Tamás szerzett gólt a tornán. Emellett mindenképp dicsérhető az együttes védekezése is, hiszen négy komoly mérkőzésből háromszor érintetlen maradt a Honvéd-MFA hálója. A nagyszerű csapategység, a kispesti szív és a Felnőttprogram jótékony hatása (a tornán részt vevő 16-17 éves fiatalok közül már heten bemutatkoztak az NB III-ban) egy szépen csillogó bronzérmet eredményezett, bízunk benne, hogy jövőre is legalább ilyen eredményesen szerepel majd a Honvéd-MFA delegációja.

A Budapest Honvéd-MFA eredményei a 14. Puskás-Suzuki-Kupán:

Csoportmérkőzések:

CR Flamengo (brazil)–Budapest Honvéd-MFA 0–0

Budapest Honvéd-MFA–Sporting CP (portugál) 0–0

Budapest Honvéd-MFA–KRC Genk (belga) 2–2
Gólszerző: Krajcsovics (19.), László M. (45.), ill. Claes (30.), Gueddar (37.)

Bronzmérkőzés:

NK Osijek–Budapest Honvéd-MFA 0–3
Gólszerző: Szűcs T. (44.), László M. (59.), Rácz B. (63.)

A Budapest-Honvéd-MFA eddigi helyezései:

1. 2010., 2011., 2012., 2015., 2016.

2. 2009.

3. 2013., 2021.

4. 2008., 2014., 2017.

5. 2019.

8. 2018.

08/04/2021, 04:14 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy