Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Másodszor is kilencgólos siker

Másodszor is kilencgólos siker

Matches

Published: 05/14/2024, 12:10 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Női együttesünk újabb fontos lépést tett a bajnoki cím megnyerése felé

Két héttel a férfi első csapatunk mérkőzése után a női együttes is a Kolorcity Kazincbarcikával találkozott, a lányok a női NB II Keleti csoportjának 20. fordulójában fogadtak a borsodi klubot. Ősszel idegenben 10–1-re nyertünk, s ugyan ezúttal eggyel kevesebb gólt szereztünk, viszont nem is kaptunk, így ismét kilencgólos sikert arattunk.

A találkozón a harmadik percben szereztük meg a vezetést, sőt 8 perc után már 3–0 volt az állás, szóval mondhatjuk, hogy gyorsan eldőlt a találkozó. A szünetben 5–0 volt az előnyünk, majd a fordulást követően Hajpál Melissza a harmadik gólját is megszerezte, mellette pedig Nádudvari Anna és Sipőcz Virág is duplázott.

A női csapatunk szezonbeli 19. sikerével újabb fontos lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé, amennyiben együttesünk a hátralevő két mérkőzésen legalább két pontot szerez, az Újpest eredményeitől függetlenül aranyérmes és kiharcolja a feljutást.

Erre elsőként szombaton lesz lehetőségük a lányoknak, akik 18:00 órától a harmadik helyen álló Eger vendégei lesznek.

Martin Masaryk: – Remekül kezdték a lányok a meccset, az első lehetőségünket rögtön gólra váltottuk és utána is irányítottuk a mérkőzést, nem hagytunk lehetőséget az ellenfelünknek és megérdemelt győzelmet arattunk. Tudjuk, hogy mi a célunk, ennek eléréséhez minden segítséget megkapunk és a héten is ennek szellemében fogunk dolgozni. Továbbra is kemény munkára van szükség, alaposan fel kell készülni az Eger elleni mérkőzésre, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy mindig az utolsó lépést a legnehezebb megtenni, ezért mondhatom, hogy a szezon legnehezebb találkozója vár ránk szombaton.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 20. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA 9–0 (5–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kőhegyi Bence (Szász T., Gyenes B.)
G: Nádudvari (3., 8.), Hajpál (5., 17., 63.), Matos (36.), Sipőcz (68., 77.), Szabó J. (82.)

Honvéd: Pasar – Silva (Hortobágyi, 63.), Sipőcz, Ambach, Matos (Kós, 63.), Nagy E., Szabó J., Katona, Nádudvari, Wittner (Dénes, 76.), Hajpál (Pozsár, 76.)
Vezetőedző: Martin Masaryk


 

05/14/2024, 12:10 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football