Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Még egy lapáttal

Még egy lapáttal

Matches

Published: 07/06/2021, 06:08 PMReading time: 1 min

Szlovák első osztályú rivális vár a Honvédra szerdán

Ha a matematikai sorozatok irányából közelítenénk meg a Budapest Honvéd nyári felkészülési mérkőzéseit, akkor a szlovákiai SCF Sered ellen tíz gólt kellene szereznünk, hiszen, így lenne helyes az 1 (Ajka), 4 (Budaörs), 7 (Vasas) alkotta sorminta.

Csakhogy bármennyire is fontosak az elemzések és a számok, vélhetően a szlovák első osztályú riválisunk se matekórára érkezik Kispestre, ahogyan az edzésprogramban is csak a gyakorlatok ismétlésszáma, vagy a futás mennyisége miatt fontosak a számok, a szerdai mérkőzésen azonban nem ez számít majd. Sokkal inkább a gyakorlás, illetve a nagy terhelés közepette mutatott teljesítmény.

„Ezúttal kétszer negyvenöt percet játszunk, de így is biztos vagyok benne, hogy szerda este nem kell majd altatni a srácokat – mondta Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője. – Hétfőn és kedden is két-két edzést tartottunk, kemény tréningeken vett részt a csapat, rátettünk még egy lapáttal az eddigi munkára, viszont innentől már csökkent a terhelés. A szerdai meccsel lezárjuk a legnehezebb időszakot, még inkább előtérbe kerülnek majd a taktikai elemek, a mozgások, sőt a találkozó után néhány nap szünetet is kap a csapat, hogy felfrissülve utazzunk el az ausztriai edzőtáborba. Ami a szerdai meccset illeti, ahogyan eddig is mondtam, nem a győzelem, hanem az edzésen gyakoroltak viszontlátása a legfontosabb, de ezúttal sem leszek szomorú, ha nyerni tudunk.”

S ha már sorozatok, az esetleges szerdai sikerrel négymeccsesre nyúlna a Honvéd nyári győzelmi szériája.

(A Honvéd–Szered mérkőzés július 7-én, szerdán 16:00 órától kezdődik, a találkozóra jöhetnek a szurkolóink, illetve a meccset streamen keresztül is közvetítjük.)

07/06/2021, 06:08 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches