Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megfordítva

Megfordítva

Academy

Published: 08/31/2021, 08:25 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Hátrányból győzött U16-os csapatunk

Nem kezdődött jól a 2021/2022-es bajnoki idény első mérkőzése a Honvéd-MFA U16-os csapatának, hiszen az első negyedóra végén a Haladás szerzett vezetést. Szerencsére fiataljaink hamar összekapták magukat, Kruppai Adrián nem sokkal később egyenlített, a második félidő elején pedig Szabó Bence beállította a 2–1-es végeredményt.

U16-OS BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 2–1 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Barta Norbert (Kiss R., Csöngető E.)

Gólszerző: Kruppai (26.), Szabó B. (51.), ill. Bodrogi (14.)

Honvéd: Molnár M. – Czenky (Csorba D., 62.), Szamosi Á., Kiatipisz (Szvétek, 62.), Kaczvinszki, Birtalan (Szlovák, a szünetben), Szabó B., Kruppai (Kerezsi M., 83.), Magyar (Botos, a szünetben), Kövér
Vezetőedző: Faltusz Zoltán

Faltusz Zoltán: – Az egész hetünkre jellemző kapkodó játékkal telt az első 20-25 perc, türelmetlenül akartunk neki esni ellenfelünknek, aminek az lett a vége, hogy hátrányba kerültünk. A játékosok mentalitását azonnal ki is emelném, mert ezek után gyorsan gólt tudtak szerezni, majd a második félidőre úgy jöttek ki, hogy egy percig sem volt kérdés számomra, hogy meg tudják fordítani a mérkőzést, 10 perc után már mi voltunk előnyben. Több lehetőségünk volt ezek után a gólszerzésre, de a kapkodás ismét úrrá lett rajtunk, így a játék vége nagyon izgalmasra sikerült. Egymást motiválva és végig kisegítve, tűzzel a szemükben végül megérdemelt győzelmet arattak a srácok!

08/31/2021, 08:25 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy