Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megtiszteltetésnek érzi

Megtiszteltetésnek érzi

Academy

Published: 08/31/2021, 09:14 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Még a labdákat is örömmel cipeli Szűcs Tamás

„A cserék is sokat hozzátettek a találkozóhoz” – méltatta Simon Miklós vezetőedző a második félidőben beküldött játékosait az MTK elleni 2–1-es győzelmet követően. A személyi frissítések után valóban kapuja elé nyomta ellenfelét a Budapest Honvéd második csapata, s a 93. percben megérdemelten szerezte meg a győztes gólt és idei harmadik sikerét. Az emlegetett cserék között volt Szűcs Tamás is, aki nagy lendülettel vetette bele magát a fővárosi rangadóba.

„Erős ellenfél volt az MTK, előzetesen is tudtuk, hogy nehéz meccs lesz – tekintett vissza a múlt heti bajnokira Szűcs Tamás. – Döntetlennél szálltunk be a meccsbe, mindenképpen azzal a céllal, hogy megnyerjük, nagyon örülök neki, hogy ez végül összejött. Rengeteget jelentett lelkileg, hogy az utolsó pillanatban húztuk be a találkozót, így négy meccsből hármat nyertünk eddig, ami abszolút jó kezdésnek mondható.”

Szűcs Tamásnak nem ez volt az első felnőttmérkőzése, már ötödször szerepelt az NB III-ban. A 16 esztendős játékos bemutatkozása meglehetősen emlékezetesre sikerült, a Bozsik Aréna tesztmérkőzésén az első labdaérintéséből „kettétörte” a keresztlécet, s azóta sem futballozik megilletődötten a felnőttek között.

„Szerintem nagyjából sikerült felvennem a felnőttfutball ritmusát, de természetesen még hosszú tanulás áll előttem – állította Szűcs Tamás. – Megtiszteltetésnek érzem, hogy a Honvédnál felnőttcsapatban játszhatok, főleg ilyen fiatalon. Persze, én viszem a labdákat és a vizeket, de ezt fiatalként abszolút vállalom, ez a szokás, összességében tényleg öröm és megtiszteltetés, ha pályán lehetek, igyekszem ennek megfelelően a maximumot nyújtani. A szakmai stáb mindig azt kéri, hogy erőszakos legyek, labdavesztés után a többiekkel én is visszatámadjak, és mivel elöl játszom gólokat, gólpasszokat is várnak tőlem.”

Amelyekkel egyelőre adós Szűcs Tamás, így a Kozármisleny elleni szerdai találkozó a remek alkalom, hogy a hasznos mezőnymunkájához az ellenfél kapuja előtt is hozzátegyen. Izgalmas mérkőzés vár Simon Miklós csapatára, hiszen tabellaszomszédok csatája lesz, a Honvéd a 4., a baranyai alakulat az 5. helyen várja az összecsapást.

„Ez is egy nagyon nehéz találkozó lesz, de most is úgy megyünk ki, hogy nyerni akarunk, ahogy a múlt héten, ezúttal is mindent ennek rendelünk alá – hangsúlyozta Szűcs Tamás, aki akár már a Kozármisleny ellen betalálna. – Nagyon várom természetesen az első gólomat, de nem izgulok ezen túl sokat, ha nem most születik meg, akkor majd a következő meccsen. Nem szabad türelmetlennek lennem, a legfontosabb, hogy megint nyerjen a csapat!”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 5. FORDULÓ
Budapest Honvéd FC II–HR-Rent Kozármisleny
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Szeptember 1., szerda, 16:00

V.: Zimmermann Márió

08/31/2021, 09:14 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy