Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mesternégyes Kisvárdán

Mesternégyes Kisvárdán

Club

Published: 05/31/2021, 01:11 PMReading time: 2 min

Heti Honvéd – A Vasas legyőzésével bajnok lett az U16-os csapatunk

Számok

2

A hetvenes években az MLSZ Bajnokok Tornája néven létrehozott versenysorozatát a Bp. Honvéd kétszer, 1975-ben és 1977-ben is megnyerte.

25

Puskás Ferenctől Holender Filipig bezárólag a Bp. Honvéd eddig 25 gólkirályt adott az NB I-nek.

500

1961. augusztus 5-én aratta a Bp. Honvéd ötszázadik első osztályú győzelmét, a kispestiek a Csepelt verték 4–1-re.

Tudtad?

1996-ban a Magyar Kupa döntőjének 2-0-ra megnyert visszavágóján az ellenfél BVSC csapatában hat olyan játékos – Csábi, Komódi, Zováth, Aranyos, Orosz, Vincze – lépett pályára, aki korábban, vagy később a Kispest-HFC játékosa volt.

A hét mondása

Tamás Krisztián az elmúlt szezon viszontagságairól: „Nem vagyok szerencsés a sérüléseket illetően, többször is a legrosszabb pillanatban jöttek közbe, elég ha csak arra gondolok, hogy a válogatottban még nem bizonyíthattam emiatt, most meg a szezon hajrájában sérültem meg, amikor a bennmaradásért harcoltunk, én pedig nagyon szerettem volna segíteni a csapatnak”

 

Ez történ a héten (május 31. — június 6.):

100 éve:

1921. június 4-én a Kispesti AC kombinált csapata Kisvárdán barátságos mérkőzést játszott a Kisvárdai SE-vel és 4–1-re nyert. A kispestiek valamennyi gólját Eisenhoffer József szerezte.

50 éve:

1971. június 5-én az NB I 27. fordulójában Komlón négyezer néző előtt a Bp. Honvéd Kocsis Lajos és Pál József góljaival 2–0-ra legyőzte a Komlói Bányászt.  

25 éve:

1996. május 31-én a Kispest-HFC fegyelmi bizottsága pénzbüntetéssel sújtotta Gheorghe Penát, aki megtagadta, hogy tartalék csapatban pályára lépjen.  


Születésnapok

június 1.: Boldizsár Géza (1919), Dietrich Jenő (1902)

június 2.: Kun Lajos (1958), Villám Balázs (1989), Mohamed Mezghrani (1994)             

június 3.: Temesvári Attila (2000)    

június 4.: Disztl László (1962)

június 5.: Komora Imre (1940)         

június 6.: Gajda István (1981), Garamvölgyi Ágoston (1928)         


Elhunyt játékosaink

május 31.: Bozsik József (1978), Lóránt Gyula (1981)

június 5.:  Ónody Andor   

 

Csapataink eredményei:

NB III: Budapest Honvéd II–Rákosmente FC 4–1  

U19: ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 0–0 

U17: FTC–Budapest Honvéd-MFA 1–2    

U16: Budapest Honvéd-MFA–Vasas KA 2–1

U15: Budapest Honvéd-MFA–Nyíregyháza Spartacus 3–0

U14: Pécsi MFC–Budapest Honvéd-MFA 2–1

05/31/2021, 01:11 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club