Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
MFA – Július 13-án kezdődik a felkészülés

MFA – Július 13-án kezdődik a felkészülés

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Közérdekű információk a beiratkozásról

A Magyar Futball Akadémia csapatai 2020. július 13-án és 14-én kezdik meg a 2020-2021-es szezont a Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia utánpótlásközpontjában.

A leendő U15-ös korosztályba tartozó akadémistáinkat július 13-án, hétfőn 9:30–10:00 óra között várjuk, majd 10:00 órakor szülői értekezlettel kezdünk. Ezt követően a középiskolai beiratkozással folytatjuk. A tanulók a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum 9.H gimnáziumi osztályának tagjai lesznek, a beiratkozásra a Szent-Györgyi Albert tanteremben kerül sor, míg a Semmelweis Ignác tanteremben az általános iskolások adatfelvétele és tájékoztatása zajlik. Ezután a gyerekek elfoglalhatják a szobáikat és kezdődhet a közös munka.

Az U16-os csapatunkat 12:00 órára várjuk, amikor az újonnan beiratkozó középiskolásoknak szintén szülői tájékoztatót és beiratkozást tartunk a Neumann János tanteremben.

Az U17-es és az U19-es korosztályhoz tartozó akadémistákat, 2020. július 14-én, kedden 11 órára várjuk vissza.

Addig is kellemes pihenést kívánunk!

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy