Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Mezőnyben javarészt jól játszott a Honvéd, de vereséget szenvedett az MTK otthonában

Augusztus 21., péntek, Új Hidegkuti Nándor Stadion. 18:45 – 15 perccel a Budapest Honvéd szezonbeli első meccse előtt.

„Csak a Kispest! Csak a Kispest!" – dörrent meg a Kispest-tábor, amely ezúttal a vendégszektorban foglalt helyet, hiszen csapatunk felcserélte a pályaválasztói jogot a „főbérlőnkkel”, az MTK-val, az üdvrivalgást pedig az váltotta ki, hogy a túlsó térfélen melegítő csapatunk az öltözőbe menet előtt kifutott a táborhoz, hogy köszöntse a szektorukat megtöltő drukkereket a szezonnyitón.

A második szezonnyitón, ami valójában az első volt, hiszen a PAFC-nál történt koronavírusos megbetegedés miatt öt nappal később kerülhetett sor a 2020–2021-es kiírás első Honvéd-meccsére, amelyről Banó-Szabó Bence, Davide Lanzafame és Szendrei Norbert is sérülés miatt hiányzott.


Aztán tizenöt perccel és négy labdaérintéssel a megdörrenés után máris az MTK kapuja előtt volt Bódog Tamás együttese (szögletre mentettek a védők), ami tökéletesen reprezentálta azt, amiről a nyáron érkezett szakvezető beszélt: a Honvéd támadó felfogásban akar és támadó felfogásban fog futballozni!

S mivel az MTK sem az a gárda, amely beássa magát a kapuja elé, ezért aztán kifejezetten élvezetes meccs kerekedett a találkozóból. Mindkét együttes próbálta ráerőltetni az akaratát a másikra, érezhető volt, hogy hatalmas motivációval mentek fel a pályára a játékosok. A mieinknél ez főként érthető, hiszen az elhalasztott meccs kicsit olyan, mintha a rajtgépben feszülten toporgó versenylovaknak azt mondanák, maradjatok még itt öt napig, esetleg galoppozzatok egy kicsit.


És bár a rajtból kilőve az MTK került némi előnybe (Gera Dániel talált be a 16. percben), az első kanyarban már ismét fej-fej mellett haladtak a telivérek, hiszen a mi Dánielünk, Gazdag egyenlített. Igaz, ezúttal elmaradt az esernyő, válogatott középpályásunk ennél szokott szebb gólokat is szerezni, de ez most senkit sem érdekelt.


Sokáig mondjuk nem volt időnk örvendezni, a következő percekben Tomás Tujvel kétszer is hatalmas bravúrt bemutatva tartotta a döntetlent! A félidő utolsó negyedórájában már a Honvéd dominált, de féltávnál azt rögzíthettük, hogy hatalmas és egyelőre eldöntetlen csatát vívnak a felek.

A térfélcserét követően továbbra is lüktető volt a játék, és bizony úgy tűnt, hogy a fehérben száguldó telivér kerülhet előnybe, az 57. percben Ugrai Roland került ziccerbe, de mellé lőtt, hat perccel később pedig Gazdag Dániel vitte el a kapus mellett a labdát, és mire kapura fordult volna, a nagy lendülettel érkező Zsótér Donát ellőtte előle a labdát – sajnos az oldalhálóba.


Itt pedig következett az a rész, hogy a kihagyott lehetőségek rendre megbosszulják magukat, s bizony ezúttal is ez történt: a 66. percben Herrara, míg tucatnyival később Katona volt eredményes, eldöntve egyúttal a mérkőzést, a célegyenesben már az MTK robogott előrébb, és hiába küzdöttek a mieink, a két kapott gól megfogta a csapatot, így a lefújás után a házigazda örülhetett.


Bánkódni azonban nincs idő és felesleges is lenne, hiszen jövő héten két mérkőzés is vár a társaságra, előbb az Európa-ligában, majd a bajnokságban, ha pedig bárki csüggedne is, csak gondoljunk arra, ahogyan a lefújás után a Kispest-tábor éltette a csapatát.

Minden kezdet nehéz, de jó az út, amin elindultunk, és csak még nagyobb akarattal kell továbbmennünk rajta!

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches