Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenki tudja már

Mindenki tudja már

Matches

Published: 04/17/2021, 12:10 PMReading time: 3 min

A 2017-es Honvéd-siker egyben a bajnoki címet is jelentette a csapatnak

Április 18-án, vasárnap a 29. fordulóval folytatódik a bajnokság. A Budapest Honvéd a MOL Fehérvárt fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A kispestiek pályaválasztása mellett eddig 55 találkozóra került sor, melyeken 30 kispesti győzelem született – ezek közül most három sikeres találkozót idézünk fel, köztük a legendássá vált bajnoki döntőt.


1970. augusztus 22.: Bp. Honvéd–Videoton SC 2–1 (0–1)

A bajnokság harmadik fordulójában a Bp. Honvéd Kispesten fogadta a székesfehérvári együttest. Némi meglepetésre a Videoton kezdett jobban, Wollek, majd Karsai lövése veszélyeztette a kispesti kaput. Ezután a Honvéd átvette a kezdeményezést és beszorult a Videoton. A 21. percben egy ártalmatlannak tűnő fehérvári támadás után mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. Nagy II gyenge lövésébe Ruzsinszki beletette a lábát, a labda irányt változtatott a védőn, és a meglepett Bicskei hálójába került. Balszerencsés gól volt, 0–1. A Honvéd heves rohamokkal válaszolt, de szünetig nem sikerült egyenlítenie.

A második félidőben mindkét csapat nagy akarással játszott. Az 55. percben potyagóllal egyenlített a Honvéd. Kozma az oldalvonal mellől adott középre, a fehérvári kapus a labda mellé ütött, ami így akadálytalanul hullott a hálóba, 1–1. A 71. percben látványos góllal megszerezte a vezetést a Honvéd. Vági labdáját Kozma átpörgette a becsúszó Kovács lába előtt, aki sarokkal „igazított” rajta, majd spárgázva, a bal sarokba gurított. 2–1.

BHSE: Bicskei – Molnár, Ruzsinszky, Tajti - Tóth Gy. (Lukács, 46.), Vági – Pusztai (Pintér, 46.), Kocsis, Tichy, Komora, Kozma.

Edző: Preiner Kálmán


1995. október 28.: Kispest-HFC–Fehérvár Parmalat FC 5–0 (1–0)

A nyáron, nagy reményekkel igazolt Cseke Istvánt megműtötték, így ő nem lehetett ott a pályán az ezúttal Parmalat néven szereplő Videoton ellen.

Az első félidőben ugyan mindkét oldalon adódtak helyzetek, de csak a félidő végén, a 41. percben esett az első gól. Kovács Béla belőtt labdájára, Ghinda érkezett és öt méterről fejelte a kapuba a kispestiek vezető találatát, 1–0.

Török Péter a csapat vezetőedzője a szünetben le akarta cserélni a góllövőt, de végül nem tette meg és jól döntött, mert Ghinda Attila a meccs hőse lett. Az 57. percben ugyanis  Duró elegánsan gurított középre, a tétovázó fehérvári védők közül kilépő Ghinda a jobb alsó sarokba küldte a labdát, 2–0.  Majd nyolc perccel később Ghinda ezúttal gólpasszt adott, balról beívelt labdáját az érkező Faragó a kapu közepébe fejelte, 3–0.

És még itt nem volt vége a Ghinda-parádénak! A 66. percben Faragó egy látványos csellel elfektette Disztlt, majd középre gurított Tóth Mihálynak, aki 17 méterről lőtt, Varga kézzel beleütött a labdába így tizenegyeshez jutott a Kispest, ráadásul a játékvezető kiállította a fehérvári védőt. A büntetőt Ghinda értékesítette. 4–0.

Az i-re a pontot Tóth Mihály tette fel, aki a 81. percben a fehérvári kapust becsapva 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 5-0

A Honvéd mezőnyfölényben játszott, ráadásul a helyzeteivel is jól sáfárkodott, így még ilyen különbséggel is megérdemelten győzte le ellenfelét.

KHFC: Brockhauser – Hahn (Plókai A., 80.), Bánfi, Mátyus – Urbányi, Kovács B. (Faragó, 46.), Bárányos, Warzycha, Duró – Ghinda (Jovanovics, 82.), Tóth M.

Vezetőedző: Török Péter


2017. május 27. Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0 (0–0)

Az utolsó fordulóra maradt a döntés, a Videoton, vagy 24 év után újra a Honvéd nyeri a bajnokságot. Nagy érdeklődés kísérte az összecsapást, hetekkel korábban elkelt minden jegy. Fantasztikus hangulat, színültig megtelt stadion fogadta a pályára lépő csapatokat.

A meccs előtt Marco Rossi az égiekhez fohászkodott: „Ha istennek van ideje a labdarúgással, azon belül is a Honvéddal foglalkoznia, akkor a Honvédnak kellene nyernie a bajnokságot. Meg kell szereznünk az aranyérmet, bármi áron!”

A tétnek megfelelően kemény összecsapások tarkították a meccset, s a 38. percben már gólt kiáltott a kispesti közönség, de Kamber fejesét Kovácsik hatalmas bravúrral hárította. A gól nélküli első félidő után a második játékrészben folytatódott a gigászi küzdelem. A nagy harc közepette láthattuk a meccs legviccesebb jelentét. A színészi babérokra törő fehérvári légiós Danko Lazovics egy ütközés után előadta a „lazac halála” című jelenetét.

Az 59. percben egy emberként pattant talpra a közönség, ekkor ugyanis a Honvéd vezetést szerzett, ami azt jelentette, hogy a fehérváriaknak két gólt kellett volna szereznie a bajnoki címért: Ikenne-King ment fel a jobb oldalon nagyszerű beadását Eppel Márton a rövid oldalon, egy védővel a nyakán 6 méterről a bal alsóba lőtte, 1–0!

Sok idő volt még hátra, de a Honvéd már fél kézzel a markában tartotta a bajnoki serleget, a játékvezető pedig végül a 97. percben fújta le a mérkőzést: a Honvéd megszerezte 14. bajnoki címét, Eppel Márton pedig gólkirály lett, ahogy azt már a kispesti szurkolók hetekkel korábban megénekelték: „Mindenki tudja már, hogy Eppel a gólkirály!”

Honvéd: Gróf – Bobál D., Kamber, Baráth – King (Lovric, 76.), Nagy, Gazdag (Zsótér, 59.), Koszta (Vasiljevic, 81.), Holender – Eppel, Lanzafame.

Vezetőedző: Marco Rossi


Hazai statisztika

55 mérkőzés

30 győzelem

11 döntetlen

14 vereség

89 lőtt gól

47 kapott gól


Góllövőlista

Honvéd

9: Kozma Mihály

4: Détári Lajos, Kovács Kálmán

A jelenlegi keretből Eppel Márton szerzett két gólt, Balogh Norbert és Boubacar Traoré egy-egy gólt lőtt a fehérváriaknak.

Fehérvár

3: Szalmássy Tamás

2: Huszti Szabolcs, Kovács István, Danko Lazovics , Máriási Zsolt, Mitrovic Nikola, Novath György


Legek

Legnagyobb győzelem: 5–0 (1987, 995)

Legtöbb néző: 10 000 (1975, 1984)

Győzelmi sorozat: 7 mérkőzés (1975–1981)

04/17/2021, 12:10 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches