Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindig többet

Mindig többet

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Balogh Norbert találatával szereztünk fontos győzelmet az MTK ellen

„Hogy kell mondani? Lőttem egy gólt, nyert a csapat, mi kell még?!” – utalt nevetve Balogh Norbert Bőle Lukács jó kedélyű nyilatkozatára az Újpest elleni debütálását követően. Támadónk nemcsak arról tett tanúbizonyságot szombat este, hogy nyomon követi a klubbal kapcsolatos híreket, de fontos találatával győzelmet is szereztünk az MTK elleni, utolsó felkészülési mérkőzésen. 

„Boldog vagyok, hogy ismét nyerni tudtunk – tért rá az összecsapásra gólszerzőnk. – Jó mérkőzést játszottunk, jó csapattal néztünk szembe, de nekünk csak egy célunk volt, hogy győztes meccsel, szépen zárjuk a felkészülést. Fontos volt, hogy győzelmet tudjunk szerezni az MTK ellen is, szerintem nem is kívánhattunk volna jobb szereplést a bajnoki folytatás előtt, mint amit az elmúlt másfél hétben mutattunk.”


A 24 éves támadónk már az Újpest ellen is fontos gólt szerzett, akkor Traoré beadásából a 8. percben talált a hálóba, amellyel egygólos vezetést szerzett a Honvéd, míg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a 24. percben következett be Balogh Norbert pillanata: nyolc méterről a kifutó kapust megelőzve lőtte be az első, s egyben győztes találatot. 

„Saját magammal sosem vagyok teljesen megelégedve, de nagyon örülök annak, hogy hozzá tudtam járulni a csapat sikeréhez – árulkodott maximalizmusáról Balogh Norbert. – Mégis úgy érzem, hogy még sokkal több van a játékomban, amit remélem, hogy tavasszal meg tudok mutatni. Nagyon jól érzem magam a csapatban, jók az edzések, minden egyes játékostársam remek edzésmunkát végez, mindenki százszázalékosan odateszi magát minden egyes nap. Hálás vagyok azért a bizalomért, amit Kispesten kaptam, legfőképpen ennek köszönhetem azt, hogy eredményes is lehetek és bízom benne, hogy a folytatásban is lesz lehetőségem élni vele.”


Balogh Norbert hozzátette, egészen odáig tart majd a győzelem okozta öröm, amíg vasárnap el nem kezdődik a regeneráció, hiszen onnantól már a következő feladatra, vagyis a január 24-i, a Zalaegerszeg elleni mérkőzésre kell koncentrálni. A jövő vasárnapi találkozó előtt pedig van még egy hete a csapatnak arra, hogy elvégezze az utolsó simításokat, mielőtt belevágna a bajnoki folytatásba.

„Mindig van hova fejlődni, még mindig úgy érzem, hogy ennél többet is elérhetünk, ennél sikeresebbek is lehetünk – mondta optimistán támadónk. – Például Trezi báékkal (Pisont István vezetőedző – a szerk.) is mindig azt beszéljük, hogy az utolsó zónában kell élesnek lennünk, hiszen felvezetjük szépen a támadásokat, de úgy kell eljutnunk a kapuig, hogy a legutolsó passz is százszázalékos legyen és ziccerig vigyük az akciót. Mint ahogyan az MTK-val szemben is történt ezen a meccsen, hiszen egy gyönyörű támadás végén született a gól. Ezekre kell még jobban odafigyelnünk, és akkor sikeresek lehetünk a folytatásban.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club