Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagy megtiszteltetés

Nagy megtiszteltetés

Academy

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 3 min

U19-es vezetőedzőnk, Simon Miklós a Honvéd mellett a korosztályos válogatottaknál is lehetőséget kap

Március második felében került volna sor az U17-es válogatott következő összetartására, illetve a Felcsúton sorra kerülő elitkörre, a koronavírus miatt azonban ezt a megméretést is el kellett halasztani. A válogatott keretnek öt Honvéd-MFA-játékos (Bartha Botond, Kerezsi Zalán, Németh Dániel, Török Kevin és Varga Gergő) lett volna tagja, sőt, a korosztályos nemzeti együttes egyik edzője klubunk U19-es vezetőedzője, Simon Miklós.

„Néhány évvel ezelőtt Németh Antal barátom kért fel, hogy legyek a segítője az akkori U19-es válogatottnál majd az U18-as együttesnél is dolgoztam vele, és szerencsére Róth Antal is rábólintott erre, alkalmasnak talált a feladatra, ami azért is nagy megtiszteltetés, mert vallom, hogy a válogatottaknál a legjobb edzőknek kell dolgozni, nagyszerű, hogy bekerülhettem ebbe a csapatba – kezdett bele a válogatottal való közös történetébe Simon Miklós. – A nemzeti csapatnál töltött időszakom során Michael Borisszal is remek kapcsolatba kerültem, mellette úgymond beugróként dolgoztam, amikor pedig Bene Ferenc átvette télen a Vasast, akkor Németh Antal ismét rám gondolt, hiszen emberileg és szakmailag is megértjük egymást, és mellette lettem az U17-es válogatott asszisztensedzője. Ez nekem is jó, hiszen régóta az utánpótlásban dolgozom és ismerem a gyerekeket, és remélem, tudok is segíteni nekik az ismereteimmel.”

A válogatott és a klubbeli munka különbségei és hasonlóságai kapcsán Simon Miklós több dolgot is kiemelt. Hangsúlyozta, szerencsés helyzetben van, hiszen a válogatottnál egyértelmű, hogy a legjobb játékosokkal dolgozhatnak az edzők, ő azonban a Honvédnál is hasonlót érez, hogy remek labdarúgók alkotják a csapatot és minőségben csak kicsi az eltérés a nemzeti és a kispesti együttes között. A szakember hozzátette, a válogatottnál általában egy-két hét áll a rendelkezésükre és jellemzően a mérkőzésekre készítik fel a játékosokat, míg a klubnál több idő áll rendelkezésre, van lehetőség javítani a hibákat, az alapgondolat viszont ugyanaz: legyen szó klubbeli, vagy válogatott munkáról az életre, a felnőttkori kihívásokra kell felkészíteni a fiatalokat!

„A válogatottnál profi kollégákkal dolgozhatok együtt, ami engem is arra inspirál, hogy még jobb legyek, jó érzés olyan stábbal együttműködni, amelynek minden pillanatban az a célja, hogy a legjobb munkát végezze. A válogatotton kívül eddig egy helyen tapasztaltam ezt Magyarországon. A Honvédnál – folytatta Simon Miklós, aki a válogatottnál látott módszerekről, gyakorlatokról is beszélt. – Picit különbözőek az eszközök és a felfogás a válogatottnál, de nincs jó, vagy rossz, meg kell tapasztalni mindent, és ebből próbálok morzsákat felszedni, amit igyekszem beépíteni a saját munkámba is. Ebben a tekintetben Németh Antaltól és Michael Boristól is sokat tanultam. Ami még fontos, a meccseken szerzett tapasztalat, az ott átélt nyomás, az a szint, amit leginkább az ifjúsági Bajnokok Ligájához tudnék hasonlítani, ahol 2017–2018-as szezonban szerepeltünk a Honvéddal.”


Simon Miklós válogatottbeli munkáját egyébként végigkísérik az akadémistáink, hiszen mindig volt a keretben Honvéd-MFA-játékos (általában több is, a mostani ötösfogat mellett a most is Honvéd-játékosok közül Banó-Szabó Bence, Cipf Dominik, Gazdag Dániel, Májer Milán, Szendrei  Norbert és Temesvári Attila is dolgozott vele a válogatottban), a szakvezető pedig hozzátette, igyekszik minden támogatást megadni nekik a válogatottban, ahogy a klubban is, hogy még jobbá váljanak, és esetleg legközelebb még többen lehessenek ott a nemzeti együttesben.

A párhuzamos munka kapcsán Simon Miklós elmondta, a válogatottbeli elfoglaltsága nem működhetne kispesti segítői, Faltusz Zoltán és Kasper István nélkül, s bár az első távollétnél még megtörtént, hogy kiengedtek az itthon maradó játékosok a vezetőedző hiányában, azóta ezt is megtanulták kezelni. Rendre megbeszéli a gyerekekkel, hogy mi vár rájuk, úgymond „elkéredzkedik” tőlük, és mivel mentálisan erős srácokról van szó, megértették, megértik, hogy nem az edzők kedvéért, hanem maguk miatt kell jól dolgozni nap mint nap. Sőt, arra is kitért, hogy az edző számára mi lehet a fejlődés, az újabb lépcsőfok.

„Természetes, hogy ez edző fejében is megfordul, mi lehet számomra az előrelépés, én ennek mentén élem az életem, napról napra szeretnék jobb lenni, bővíteni a tudásomat, és újabb lépést tenni majd, amikor eljön az ideje, de ezer éve a Honvédnál dolgozom és rengeteg pozitív változást érzek a klubnál, nem feltétlenül szeretnék váltani. Tudok azonosulni a klubfilozófiával, nagyon szimpatikus az, amit adhat a klub az edzőknek. Ami még nagyon fontos, hogy óriási köszönettel tartozom a klubnak, a Honvéd vezetőinek és Herceg Vincének, hogy támogatnak és lehetővé teszik ezt a munkát, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy klubedzőként kapnak szerepet a nemzeti együttesnél” – zárta a beszélgetést Simon Miklós.

01/01/2021, 01:00 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy