Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagyon fáj

Nagyon fáj

Matches

Published: 03/07/2021, 08:02 PMReading time: 2 min

Az utolsó utáni pillanatban szerezte meg a győztes gólt a Kisvárda

Ha könnyű lenne, akkor nem hívnák – a bennmaradásért zajló – élet-halál harcnak. És bizony most ebből nem az élet jutott nekünk osztályrészül, hiszen lehetne a meccsről beszélni, helyzetekről, taktikáról, játékról, Horváth Ferenc vezetőedző megfogalmazta a mindannyiunkban dúló érzelmeket.

„Egy alanyt és egy állítmányt is nehéz most egy mondatba tenni (...), most éppen belehalok ebbe az egészbe” – jegyezte meg keserűen a vezetőedzőnk a Kisvárda elleni találkozót követő sajtótájékoztatón.

Ami abszolút érthető is, mivel a düh, a szomorúság, a fájdalom kavargott mindenkiben, azok után, hogy húsz másodperccel a hosszabbítás vége előtt még Zsótér Donát tekerhetett szabadrúgást a kisvárdai kapu elé. Az egész meccsen sokat dolgozó középpályásunk felívelte a labdát, amely azonban a fehér mezesekhez került, ami még mindig nem lett volna gond (legfeljebb marad a gólnélküli döntetlen), csakhogy képtelenek voltunk megállítani a villámgyors vendégkontrát. Amikor Jaroslav Navratil átemelte a kapuból kirontó Tomás Tujvelt, még mindig reménykedtünk, Zsótér Donát sprintelt is a labda után, de már csak a hálóban érte utol. S miközben a kisvárdaiak egy kupacban ünnepeltek, felhangzott a hármas sípszó, így a PAFC után a Kisvárda ellen is le kellett nyelnünk az utolsó pillanatos vereség keserű piruláját.


Ettől függetlenül viszont, ahogy a győzelmek után is csak aznap este lehet vigadni, siratni sem szabad sokáig ezt a meccset, hiszen a válogatott szünet előtt vár még ránk egy miskolci bajnoki, ráadásul egyértelmű, hogy minden találkozón vért kell izzadni, hogy nem lehet egy pillanatra sem kihagyni, és kőkemény küzdelem vár ránk, hogy elérjük a céljainkat. Még akkor is, ha szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy Horváth Ferenc és csapata eléri ezeket a célokat.

A Kisvárda elleni meccsben is ott volt a győzelem lehetősége, hiszen bár a zártan védekező vendégek előtt is adódtak lehetőségek (Tomás Tujvel tenyerében már az első félidőben is ötször pihent meg a labda), de a mieink is próbálkoztak, a korábban látott hit és eltökéltség ezúttal sem hiányzott a csapatból.

Már az első felvonásban is adódtak lehetőségeink, míg a másodikban fokozatosan vettük át a játék irányítását, Kocsis Dominik beállása pedig még egy utolsó lendületet adott a hajrára. Fiatal szélsőnk kihasználta sebességét, a védők szinte csak a hátát látták, sőt a 87. percben nagy helyzetbe került, lövését azonban elcsípte Dombó Dávid.

És amikor már úgy voltunk vele, hogy csak néhány másodperc a pontszerzés, de még szabadrúgást lőhetünk a három pontért, nos, akkor jött az a bizonyos kisvárdai kontra. Amibe mindannyian belehaltunk, hétfőtől azonban (a hibák kielemzése mellett) már a mérkőzés pozitívumaira kell koncentrálni, felemelni a fejünket, és az eddig látott hittel készülni a DVTK ellen.

A bennmaradásba vetett hit ugyanis az, amit nem veszíthetünk el egy pillanatra sem. Akkor járunk majd sikerrel.


03/07/2021, 08:02 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches