Emberfeletti szezont futott a Budapest Honvéd második csapata, amely 72 ponttal az NB III Közép csoportjának negyedik helyén végzett. A nagyszerű idényt már értékelte honlapunknak Simon Miklós vezetőedző, ezúttal pedig az együttes csapatkapitányával, László Dáviddal beszélgettünk.
„Összességében természetesen elégedett vagyok – kezdte értékelését a tehetséges játékos, aki 23 mérkőzésen 12 gólt szerzett idén a harmadosztályban. – Egy nagyon jó társaság alakult ki, nemcsak a pályán, de azon kívül is mindent megtettünk egymásért. Ennek ellenére bennem van mindig hiányérzet, azt gondolom, hogy akár még a dobogóra is odaérhettünk volna, hiszen a vírushelyzet miatt épp a közvetlenül előttünk végző Dabas elleni meccs maradt el. A szezon elején sok pontot hullajtottunk, hiszen beletelt néhány hónapba, amíg a fiatal brigád felvette teljesen a felnőttfoci ritmusát. Tavaszra viszont nagyszerűen összeálltunk, és remekül szerepeltünk.”
A fantasztikus menetelés mellett nem volt egyszerű szezonja a Honvéd II-nek, a vírushelyzet komoly kihívások elé állította a klubot. A Felnőttprogram azonban így is dübörgött, a 37 bajnoki mérkőzésen összesen 56 játékos lépett pályára második csapatunkban, ami egyedülálló a magyar mezőnyben. Ennek ellenére, a csapaton egyszer sem érződött az összeszokatlanság.
„Nyilván nem volt egyszerű, még edzésen sem mindig találkoztunk, hiszen három-négy különböző korosztállyal készültünk – mondta László Dávid. – Kialakult viszont egy nagyon erős mag, amely szinte végigjátszotta a szezont, és ez az egyik fontos eleme volt a jó szereplésünknek. Emellett az is örömteli volt, hogy akik szezon közben érkeztek, vagy utánpótlásból közben kerültek fel, nagyszerűen megállták a helyüket és tudtak az együttesnek segíteni.”
A kialakult magban pedig a házi gólkirályi címért is „öldöklő csata” folyt. László Dávid sokáig vezetett, ám Lukács Dániel az utolsó pillanatokban megelőzte. Ahogy a gesztusából is látszik, a fiatal támadót azért nem bántotta annyira a dolog…
„Az utolsó mérkőzésen tizenegyest harcoltam ki, de a labdát azonnal odavittem Lukihoz – mesélte László Dávid. – Azt gondoltam, megérdemelte, hogy ő végezze el. Egyrészt jóval rutinosabb játékos, felnéztünk rá, másrészt pedig rengeteget segített nekünk az egész szezonban, így ez volt a legkevesebb, amivel ezt megköszönhettem neki. Egyáltalán nem bánkódtam, hogy nem én lettem a házi gólkirály, sőt örültem is neki, hogy ilyen sok találatot szereztünk, és ezáltal kiélezett volt a verseny köztünk. A csapatjáték és az önzetlenség rovására viszont ez egyáltalán nem ment.”
A csapaton belüli harmóniában fontos titulust töltött be László Dávid, aki 19 esztendősen az együttes csapatkapitányaként is remekül helytállt. S valóban nemcsak egy piros karszalag jelezte szerepét a mérkőzéseken, rendre hangos szóval irányította, buzdította társait.
„Abszolút nem volt könnyű feladat, Miki bá és Kristóf (Simon Miklós vezető- és Kemény Kristóf asszisztensedző – a szerk.) sokat segítettek, folyamatosan képeztek a feladatra – árulta el a kapitány. – Természetesen az öltözőben velem is lehetett viccelődni, sőt a jó hangulatból igyekeztem én is kivenni a részem. Viszont a pályán én is megköveteltem mindenkitől, hogy százszázalékot nyújtson, ahogyan én is odatettem magam, nem ismertem elveszett labdát. Remélem, ezt a többiek is látták rajtam, ezért elfogadtak.”
