Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagyszerű karakter

Nagyszerű karakter

Academy

Published: 08/31/2021, 05:10 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

U17-es csapatunk három ponttal indította a szezont

Meglehetősen hasonló forgatókönyv szerint alakult U17-es csapatunk hétvégi bajnokija, mint az U19-eseké. Az Újpest elleni találkozó 12. percében Átrok István szerzett vezetést a Honvédnak, amelyet az első félidőben könnyedén megduplázhatott volna a piros-fekete gárda, ám a helyzetek kimaradtak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, menetrendszerűen érkezett a büntetés a túloldalon, az utolsó húsz perc kezdetére egyenlítettek a lila-fehérek.

Ám a kispesti együttes nagyszerű karaktert mutatott ezt követően, aminek a vége nem is lehetett más, mint a győztes gól megszerzése, Kalocsány Péter révén ez a 88. percben sikerült is, lélektanilag is fontos három ponttal kezdte a szezont U17-es csapatunk.

U17-ES BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–Újpest FC 2–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Csöngető Endre (Gera F., Kőhalmi A.)

Gólszerző: Átrok (12.), Kalocsány (88.), ill. Tóth Á. (69.)

Honvéd: Gyetván – Burger, Vojtko, Bezzeg (Tóth L., 72.), Átrok, Kalocsány, Simon B. (Kruppai, 81.), Nagy D., Braun (Kaczvinszki, 81.), Knolmár (Balogh Zs., 60.), Mihály B.
Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első félidő nagy részében kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, viszont keveset jutottunk el a támadózónába. A második félidő eleje még a mienk volt, helyzetet is sikerült kialakítani, ezután viszont volt egy gyengébb 15 percünk, ahol az Újpestnek sok lehetősége adódott és egy szögletet követően sikerült egyenlíteniük. Pozitív, hogy ezután újra sikerült átvennünk a játék irányítását és a 89. percben sikerült megszereznünk a győztes találatot. A mentalitásunk rendben volt, játékban még sokat kell javulnunk egyénileg és csapatszinten egyaránt.

08/31/2021, 05:10 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy