Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négy felkészülési mérkőzés

Négy felkészülési mérkőzés

Matches

Published: 01/08/2024, 04:55 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Két első és két másodosztályú ellenféllel csapunk össze

A múlt heti felméréseket követően január 8-án kezdte el a felkészülést az első csapat, a héten pedig már az első mérkőzést is lejátssza együttesünk, amely szombaton 13:00 órakor a román első osztály 12. helyezettjével, az Araddal csap össze a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

Egy héttel később a nyári edzőmeccsek első vendégével, az akkor 3–0-ra legyőzött Ajkával mérjük össze tudásunkat 11:30-kor, szintén hazai pályán, majd január 24-én az OTP Bank Liga 6. helyén álló MTK-hoz látogatunk, mely találkozó 11:00 órakor kezdődik a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián. A negyedik párharcot a BVSC-Zugló ellen vívjuk január utolsó hétvégéjén.

A Budapest Honvéd tervezett felkészülési mérkőzései

Január 13., szombat, 13:00
Budapest Honvéd FC–FC UTA Arad (romániai)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Január 20., szombat 11:30
Budapest Honvéd FC–FC Ajka
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Január 24., szerda, 11:00
MTK Budapest FC–Budapest Honvéd FC
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Január 27-28.*
Budapest Honvéd FC–BVSC-Zugló
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
*a pontos időpont később kerül kijelölésre

01/08/2024, 04:55 PMMatches

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club