Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négyből négy

Négyből négy

Matches

Published: 02/23/2021, 12:02 PMReading time: 1 min

Még nem veszítettünk kupapárharcot a ZTE ellen

Február 24-én, szerdán a Budapest Honvéd a Magyar Kupa 9. fordulójában Zalaegerszegre látogat. A trófeáért folytatott küzdelemben eddig hatszor találkozott egymással a két csapat.

1976. december közepén két csoportmeccsre került sor. Az elsőt Kispesten a piros-fehérek Kozma Mihály és Pintér Sándor góljaival 2–0-ra megnyerték, a zalaegerszegi találkozón viszont a kék-fehérek győztek 2–1-re, gólunkat Fodor Péter lőtte. A csoportmeccsek után a Bp. Honvéd a második helyen végzett, megelőzve a negyedik helyezett ZTE-t, de csak a csoport első helyezettje jutott tovább.

A következő összecsapásra közel 13 évet kellett várni, 1989 májusában az elődöntőben találkozott egymással a két gárda. A ZTE Kispesten elért 1–1-es eredménye a kék-fehéreket hozta helyzeti előnybe. Egy hét múlva négyezer néző buzdította a zalaiakat, ennek ellenére Gregor József és Kovács Kálmán góljaival a kispestiek nyertek 2–1-re. A győzelemmel a piros-feketék jutottak a döntőbe, ahol a Ferencvárost győzték le 1–0-ra.


Újabb 12 év elteltével a Bozsik Stadionban a 16 közé jutás volt a tét. A 2001. október 10-én lejátszott meccset a kispestiek nyerték 2–1-re. Góljainkat Piroska Attila és Dorel Balint szerezték, a vendégek találata Waltner nevéhez fűződik.

2004-ben ismét elődöntőt játszott a két gárda. A Bozsik Stadionban lejátszott meccset Jovan Drobnjak duplájával nyerték a piros-feketék, a ZTE gólját Koplárovics szerezte (2–1). A döntőben ezúttal is a Ferencvárossal játszottunk a kupáért, de ezúttal a zöld-fehérek nyerték a trófeát.


6 mérkőzés

4 győzelem

1 döntetlen

1 vereség

10 lőtt gól

6 kapott gól

A négy párosításból a Honvéd háromszor jutott tovább, a csoportmeccsek során pedig megelőztük a kék-fehéreket.

02/23/2021, 12:02 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches