Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nulláról építkezve

Nulláról építkezve

Academy

Published: 12/09/2021, 06:48 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Nikandish Hossein összességében elégedett női együtteseink őszi teljesítményével

Nem voltak könnyű helyzetben női csapataink nyáron a bajnokság kezdete előtt, ugyanis a pályaedző mellett 24 játékos távozott összesen a három korosztályból. Közte volt például mindkét kapus, így egy ideig mindhárom együttes kapuvédő nélkül maradt.

Nikandish Hossein edző azonban nem tétlenkedett és pótolta a hiányosságokat, 26 új labdarúgót sikerült igazolnia a Honvédnak. Elmondása szerint a 32 éves edzői pályája alatt nem látott még ehhez hasonló mértékű játékosmozgást egy nyár alatt. Összességében ennek ellenére elégedett a három korosztály (U14, U16 és U19) eddigi teljesítményével. A két idősebb együttes a harmadik helyen áll jelenleg, a legfiatalabb pedig a hetedik.

Szakágvezetőnk elmondta, hogy a legfontosabb az akarat, hiszen ha egy játékos tehetséges, de nincs meg benne a kellő ambíció, akkor az nem elég ahhoz, hogy valaki profi futballistává váljon. Szerencsére sikerült ilyen mentalitású labdarúgókat találnia az új idényre és továbbra is várja a hasonló gondolkodású, focizni vágyó lányokat utánpótlás korosztályainkba.

U19

Tavaszra előrébb lépnének

 Nagyon jól összeállt a csapat az U19-eseknél. Remek teljesítményt hoztak az ősszel, összesen három vereségünk van eddig, abból a Vasas ellen sok hiányzónk volt, a jelenleg listavezető Újpesttel szemben pedig érdekes körülmények közt kaptunk ki. Ezektől függetlenül boldog vagyok a lányok produktuma miatt, és tavasszal előrébb is léphetünk majd a tabellán, akár bajnoki címre is lehet esélyünk. Külön öröm, hogy a bajnokság eddigi gólkirálya, Kós Gabriella Viktória nálunk játszik, kilenc meccs alatt a húsz találat egészen kiemelkedő – beszélt a legidősebbekről Nikandish Hossein.

EREDMÉNYEK

BVSC Zugló–Honvéd FC 1–3

Monori SE–Honvéd FC 0–4

Soroksár Sport Club–Honvéd FC 4–0

Honvéd FC–Astra–Activtek HFC-Kisk 9–0

Szolnoki MÁV UFC–Honvéd FC 1-4

Honvéd FC–Kecskeméti LC 8–2

Jobsforward KFT (Újpest)–Honvéd FC 3–2

Honvéd FC–Hódmezővásárhelyi FC 3–1

Honvéd FC–Vasas Kubala Akadémia 2–5

Gólszerzőink

20: Kós Gabriella Viktória

7: Szokolányi Loretta

4: Horváth Vivien Erzsébet

3: Sztojka Lejla Letti

1: Zrínyi Lilla Zsuzsanna

U16

Folytatás a harmadik helyről

 Két csapat nagyon kiemelkedik ebben a bajnokságban, mi pedig úgy állunk a harmadik helyen, hogy az első Pécstől nyolc, a második Airnergy-től öt pont választ el, ami dicséretes, még akkor is, ha kevesebb meccset játszottak az előttünk lévők.  Ebben a korosztályban is vannak olyanok nálunk, akik most játszanak először igazolt futballistaként, ami miatt kisebb hátrányban vagyunk, mert ebben a korban a többi csapatnál vannak olyanok, akik már 10 éve labdarúgók. Összességében elégedett vagyok azzal, amit a lányok ebben a félszezonban nyújtottak, kihozták magukból a maximumot – tért rá az U16-osokra Nikandish Hossein.

EREDMÉNYEK

Budapest Honvéd–Vasas Kubala Akadéma 4–0

Szentlőrinc-Sellye–Budapest Honvéd 3–3

Budapest Honvéd–Airnergy 0–2

Dorogi FC–Budapest Honvéd 0–4

Budapest Honvéd–PMFC-Sportolda 0–8

KISE–Budapest Honvéd 0–3

Budapest Honvéd–Paksi SE 2–1

Gólszerzőink

4: Gulyás Réka Rozi, Zrínyi Lilla Zsuzsanna

3: Tarr Flóra

2: Németh Judit

1: Huszti Jana, Szoboloczky Emese Virág

U14

Sokat fejlődtek

Az U14-eseknél szinte teljesen új csapatot kellett építenem Tizenhat játékos érkezett hozzánk, köztük pedig voltak olyanok, akik még csak most ismerkedtek meg a labdarúgással, azonban kénytelen voltunk bedobni őket a mélyvízbe. Többen is óriásit fejlődtek a pár hónap alatt, amióta közösen dolgozunk és két mérkőzést is meg tudtunk nyerni. Hetedik helyen állunk jelenleg, három együttes is mögöttünk van, ami szerintem szép teljesítmény a nulláról kezdve – fejezte be a legfiatalabbak értékelésével Nikandish Hossein.

EREDMÉNYEK

Budapest Honvéd–Soroksár Sport Club 2–6

Kelen SC–Budapest Honvéd 7–0

Budapest Honvéd–MTK Hungária FC 3–0

Budapest Honvéd–Szekszárdi UFC 1–0

Paksi SE–Budapest Honvéd 4–1

Budapest Honvéd–BMTE Airnergy FC 1–1

Budaörs–Budapest Honvéd 2–1

Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi BFLA 0–7

BVSC Zugló–Budapest Honvéd 14–0

Gólszerzőink

5: Németh Judit

1: Győrfi Emese

12/09/2021, 06:48 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy