Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pazar teljesítmény

Pazar teljesítmény

Matches

Published: 10/16/2023, 05:07 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kovács Alexandra ötször köszönt be a hétvégén

Az Arany Bácska Egyesületet fogadta női csapatunk a bajnokság 6. fordulójába és fölényes, 9–0-s győzelmet aratott, megtartva ezzel kétpontos előnyét az Eger előtt.

A Keleti csoport első köre után ismét megszórta magát Kovács Alexandra. Nyáron igazolt támadónk a Lőrinci Kitartás elleni mesternégyesét követően most öt találatot szerzett, ezzel pedig immár 11 gólos a mesterlövészek listáján, ahol a harmadik helyen áll.

A következő játéknapon Nógrád vármegyébe látogatnak a lányok, ugyanis október 22-én az utolsó helyen álló salgótarjáni SKSE gárdájával csapnak össze 11:00 órakor.

Martin Masaryk: – Örülök, hogy újabb fontos győzelmet arattunk. Jó volt látni, hogy az ellenfelünk is megpróbált bátran, nem a kapuja elé beállva játszani, ennek a felfogásnak köszönhetően meg is voltak a helyzetei 0–0-s állásnál. Szerencsénk volt, hogy nem kerültünk kétgólos hátrányba a 15. percben, sokkal tudatosabban kell futballoznunk a jövőben!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 6. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ARANY BÁCSKA EGYESÜLET 9–0 (3–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kocsis J. (Kiss-Szemán, Pápista) 
G
: Kovács A. (20., 41., 49., 67., 79.), Sipőcz (42., 78.), Vincze (öngól –, 57.), Dénes V. (88.)

Honvéd: Széchenyi – Pozsár, Sipőcz (Pára, 86.), Ambach (Wittner, 82.), Nagy E., Szabó J., Katona, Morris (Angyal, 86.), Nádudvari (Hortobágyi, 67.), Hajpál (Dénes V., a szünetben), Kovács A.
Vezetőedző: Martin Masaryk

10/16/2023, 05:07 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football