Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Presztízscsata

Presztízscsata

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A Fehérvár ellen is a három pont megszerzéséért lép pályára a Honvéd

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Mol Fehérvár együttesét fogadja a Budapest Honvéd FC, csapatunk a szezon során eddig egyszer kikapott, majd egyszer ikszelt a székesfehérvári együttessel szemben, így most az idénybeli első gólért és első győzelemért lépünk pályára.

„Sajnos nem tudtuk kihasználni az előttünk álló riválisok botlását, így hiába kapott ki a Mezőkövesd, a PAFC és a DVTK is, valamint a mögöttünk álló Kisvárda, nem sikerült előbbre lépni a tabellán, ezt szeretnénk most pótolni – mondta Pisont István, a Budapest Honvéd FC megbízott vezetőedzője. – Presztízsmeccs lesz a Fehérvár elleni rangadó, tavaly kikaptunk tőlük a kupában, ez biztosan ott lesz a játékosokban, ahogy bennem is. De nemcsak emiatt lesz fontos meccs, hanem mert egy rangadóról beszélünk, amelyen a játékosok bizonyítani akarnak, hangulatos, izgalmas, jó iramú meccset várok, no meg természetesen bízom a győzelemben. Igaz, a sorozatterhelés közepette lehet nem lesz mindenki tökéletes állapotban, abban viszont biztos vagyok, hogy mindent megteszünk azért, hogy legyőzzük a Fehérvárt."

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches