Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Remek közösség, igazi csapat

Remek közösség, igazi csapat

Academy

Published: 01/28/2021, 06:08 PMReading time: 2 min

U13-as együttesünk fantasztikus őszi szezont tudhat maga mögött

Utánpótláscsapataink számára is véget ért a 2020/2021-es idény első féléve. Az őszi szezont értékelő sorozatunkban már olvashattátok Magyar Futball Akadémia szakvezetőinek beszámolóját, most a pre-akadémiai korosztályokból U13-as csapatunk vezetőedzője, Evanics Martin értékelése következik.

U13-as együttesünk bajnoki mérlegéről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni, 12 mérkőzésen 12 győzelmet értek el a Honvéd fiataljai, a 120–5-ös gólkülönbség is önmagáért beszél. A vezetőedző ennek megfelelően elégedetten értékelt, s többször is kiemelte a remek csapatközösséget.

 

Hogy értékeled az őszi szezont? 

Minden tekintetben értékes féléven vagyunk túl, büszke vagyok a srácokra, mert remek közösséget alkotnak és igazi csapattá értek! Megtanulták, hogy adni is jó, nem csak kapni és ennek hatására önzetlen játékot kezdtek játszani, ami edzői szemmel nagyon érdekes és értékes, mert emeli a gyerekek között az együttműködésre való törekvést, kapcsolatok alakulnak ki, kezdik megismerni egymás gondolatait. Korán sikerült alkalmazkodniuk a játékosainknak az új pályamérethez, nőttek a távolságok, amely több futást és másfajta koncentrációt igényel. A bajnokság megkezdése előtt megfogalmaztuk a céljainkat, amelynek eddig sikerült megfelelnünk, minden mérkőzésünkön győztesen hagytuk el a pályát. Több játékosunk is megkapta a lehetőséget Takács Lászlótól az egy évvel idősebbek között, ami csapatszinten is fokozta a mentalitást, mindenki bizonyítani akar.

Hogyan érintette a csapatot a vírus miatti változás?

Elvétve voltak hiányzók a vírus miatt, szerencsére nem okozott nehézségeket az edzéseken és a mérkőzéseken. Az aggodalom annál inkább, nem vágytunk újra zoom-os tréningekre.

Melyik volt a legjobb pillanat az évben? 

Vatai Attila régióvezető az egyik edzésen meglátogatott bennünket a Magyar Kupával, amitől persze mindenki bezsongott! Meg akarták érinteni, a magasba emelni. Próbálnak már nagyfiúsan viselkedni, de ott, abban a pillanatban egymást ölelgetve ugrálták körbe a kupát. Szerintem, még a kupa is elhitte, hogy most nyerték meg a srácok. Emellett még sok olyan közös pillanat volt, amelyet egy-egy győztes mérkőzés okozott, folyamatosan épült a közösségünk. Jó érzés részese lenni a kibontakozásuknak.

Legrosszabb pillanat? 

Amikor azt hittük, hogy a kormányrendelet és a korlátozások miatt le kell állnunk az edzésekkel.

Legszebb gól? 

Nekem azok a legszebb gólok, amit egy önzetlen húzás előz meg. Szerencsére ebből volt a legtöbb, így sokszor lehettem elégedett!

Legjobb teljesítmény? 

Az MTK elleni bajnoki mérkőzés adta a legjobb teljesítményeket, de minden játékosunk megérdemli a legjobb jelzőt, mert együtt, csapatként múlták felül az ellenfelüket, amelyből mindenki kivette a részét. 3–2 lett a vége a javunkra, végig domináltunk, igazi élmény volt a srácoknak.

Eredmények:

Budapest Honvéd-MFA–Ikarus BSE 13–0
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 2–3
Budapest Honvéd-MFA–Jászberényi FC 13–0
FC Hatvan–Budapest Honvéd-MFA 0–14
Budapest Honvéd-MFA–BSE Palóc Farkasok USE 19–0
Monori SE–Budapest Honvéd-MFA 0–4
Budapest Honvéd-MFA–Vác VLSE 6–1
Mészöly Focisuli SE–Budapest Honvéd-MFA 0–8
Budapest Honvéd-MFA–Gödöllői SK 10–1
III. Kerületi TVE–Budapest Honvéd-MFA 0–6
Budapest Honvéd-MFA–Gyöngyösi AK 11–1
VS Dunakeszi–Budapest Honvéd-MFA 0–13

Gólszerzőink:
15 gólos: 
Zámbó Zsombor
13 gólos: Bogdán Martin
10 gólos: Becz Marcell, Somogyi Máté
9 gólos: Csoma Patrik
8 gólos: Kőszegi-Hoffmann Dániel, Nyers Ádám
7 gólos: Kiss Gábor
6 gólos: Kobela Patrik
5 gólos: Heczler Botond, Pleskó Patrik
4 gólos: Kapitány Zsombor, Merkl Marcell, Miták Milán, Schön Botond
2 gólos: Feczesin Kenéz, Iványi Zente, Kónya Martin, Milicz Péter

01/28/2021, 06:08 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy