Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikert hozó változások

Sikert hozó változások

Academy

Published: 06/13/2021, 10:05 PMReading time: 4 min

Interjú – Simon Miklós, a Honvéd-MFA szakmai igazgatója értékelte a 2020/2021-es szezont

Az utánpótlás-bajnokságok is véget értek, így szünetre vonul a Magyar Futball Akadémia, a szezon zárásaként pedig Simon Miklós szakmai igazgatót kértük arra, hogy értékelje a magunk mögött hagyott esztendőt.

56 játékos lépett pályára a második csapatunkban, az NB I-es klubok közül a Honvédé a legjobb NB III-as együttes, míg az országos lebonyolítási rendszerű utánpótlás-bajnokságokban egy arany- és két-két ezüst-, illetve bronzérem a mérleg. Ezek a számok, de mi van mögöttük?

A számok fontosak, de utánpótlásszinten nem ez a fajta eredményesség a lényeg. Olyan szempontból fontosak, hogy hány játékosunk tud magasabb szinten játszani, idősebb korosztályban, hányan jutnak el a felnőttfociig és állják ott meg a helyüket, hányan lesznek utánpótlás-, majd felnőttválogatottak. Ami jó hír, ebben még jobban állunk, mint a bajnoki eredményesség tekintetében. Ezért is olvastam örömmel azt a kimutatást, amely szerint a Magyar Futball Akadémia adja a legtöbb játékévet a magyar válogatott Európa-bajnoki keretében. Ez mutatja, hogy az akadémiáról érkező játékosok egyre inkább meghatározó tagjai a magyar labdarúgásnak, s ez bizony komoly eredmény! Gazdag Dániel, Holender Filip, Botka Endre és Schön Szabolcs is tőlünk került ki és ők négyen több mint 21 évet töltöttek Kispesten. A jövőben arra törekszünk, hogy ha valaki mondjuk 24 évesen jutott el erre a szinte, akkor a következő játékosunk még fiatalabb korban érjen el ide. Emellett nagyon fontosak a jelen céljai is, ahol azt határoztuk meg, hogy az intenzív felfelé áramlás mellett, szerettük volna, ha minden csapatunk legalább dobogón, vagy annak környékén végezzen, hiszen azért a Budapest Honvédról van szó. Ez komoly és nehéz munkát kívánt az edzőkollégáktól, akiknek ezúton is köszönöm a belefektetett energiát. Sok fiatal játékos kapott lehetőséget, akik meg is állták a helyüket. Itt szeretném kiemelni az U19-es csapatunkat, ahol a 2005-ös korosztályból Szabó Tibor és Szűcs Tamás is meghatározó játékos volt és a 2004-es korosztály tagjai is lehetőséget kaptak – a 2002-esek számára kiírt bajnokságban! Jó volt nézni, hogy versenyben vagyunk egy Győrrel, Vasassal, MTK-val, olyan klubokkal, amelyeknek nincs második csapata és a 2002-es „nagyfiúk” ellen is megállják a helyüket a tehetségeink. Sőt, nemcsak megállják, hanem időnként dominálják is a játékot, ez pedig egy fontos állomás a felnőttfoci felé vezető úton. És ami szintén büszkeség, hogy az úgymond végzős 2002-es játékosainkat, akik a második csapatunkban pallérozódtak, őket szétszedik az NB II-es együttesek. Ami azt jelenti, hogy sok tehetségünk fiatalon el tud már tölteni egy-két évet a felnőttfutballban. Bízom benne, hogy ez az első csapat felé is kamatozik és egyre több saját nevelésű játékosunk léphet majd pályára.

A Honvéd utánpótlásában nagy lépés volt a tavaly nyáron bevezetett Felnőttprogram, a játékosok felfelé áramoltatása. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket ez a döntés?

Abszolút! Az egésznek az volt a célja, hogy csak olyan játékosokat tartsunk ittt, a Honvédban, akik fiatalok és esélyesek arra, hogy NB I-es játékosok legyenek. Ez egy óriási áldozat volt, mert körülbelül húsz labdarúgó került ki a rendszerből, akiknek a helyét a fiatalok vették át, helyet csinálva ezzel az alsóbb korosztályokból őket követő tehetségeknek. Enélkül nem lett volna sikeres a felfelé áramlás, a gyerekek pedig szépen fejlődtek.

Mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, aki esetleg lassabb ütemben fejlődnek, vagy hullámzó még a játékuk?

Többször előfordult a második csapatnál, illetve az U19-nél is, hogy lehetőséget kapott olyan fiatal, akinél azt láttuk, hogy még nem érett erre a feladatra, vagy olyan élethelyzetben van éppen, ami miatt nem tud jól teljesíteni. Ezután a saját korosztályában kell újra bizonyítani és akkor majd később ugorja meg a következő lépcsőfokot. A srácoknak is mindig azt mondom, hogy különbözőek az életkori, a testi adottságaik, ez része az utánpótlásfocinak. Ezért türelmesek is vagyunk a gyerekekkel, az Akadémián zajló fejlesztéseknek köszönhetően egyre több mindent mérni is tudunk, aminek köszönhetően egyre pontosabb képet kapunk a fiatalok egyéni fejlődéséről, még közelebb kerülve ezzel a játékosok teljesítményének maximalizálásához.

Tavaly nyáron kerültél a második csapat élére, illetve a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója lettél, személy szerint neked milyen volt az elmúlt szezon?

Sűrű, de nagyon jó! Azért emelem ki, hogy nagyon jó, mert olyan kollégák vesznek körül, akikkel karöltve meg tudtuk valósítani ezt a fejlődést, ami erős váltás volt a klub életében, de mindenki partner volt ebben. Ebből a szempontból egyszerű dolgom volt, ahogy a második csapatnál is, hiszen nagyon jó játékosokkal dolgozhattunk együtt, nagyon jó emberek vesznek körül, a segítőim is sok terhet vesznek le a vállamról. Hatalmas motivációval, új ötletekkel vagyok felvértezve és az eddigi tapasztalatok alapján nyártól szeretnénk egy újabb lépcsőfokot megugrani, újabb fiatalítási hullámot elindítani. Nemcsak a játékosokról van szó, mert hiszem azt, hogy Magyarországon nagyon fontos, hogy a fiatal edzőket is helyzetbe hozzuk – ami nem mindig valósul meg –, szeretném a saját edzőinket még jobban segíteni, kihívás elé állítani. Szerencsére sok olyan edzőkolléga dolgozik nálunk, akik várják ezt a kihívást és a fiatal játékosok mellett fiatal edzőket is tudunk képezni a magyar labdarúgásnak.

Mit tudhatunk ezekről a változásokról?

Részletesebben majd a júliusi szezonkezdetkor számolnék be róla. amit addig elmondhatok, hogy a változásnak része lesz, hogy az U14-es korosztályt az akadémiához csatoljuk. Lesz egy alsó szekciónk az U14-es és U15-ös csapattal, egy középső az U16-os és U17-es együttessel, illetve egy felső az U19-es gárdával, valamint a felnőttprogrammal egybekötött NB III-as szerepléssel. Mindegyik szintnek más és más képzési célja lesz, ezekhez a feladatokhoz kell megtalálni a megfelelő embereket. Emellett nagyon fontos, hogy az idősebb kollégák megfizethetetlen tapasztalatát is hasznosítsuk. Fontos, hogy ők ott legyenek a fiatalabb edzők, játékosok mellett, folyamatosan segítve őket a tudásukkal, a rutinjukkal, az elengedhetetlen győzni akarás és győzelemre törekvő futball mellett.

06/13/2021, 10:05 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy