Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Sokan megállták a helyüket”

„Sokan megállták a helyüket”

Academy

Published: 06/01/2021, 08:18 PMReading time: 3 min

Interjú – Simon Miklós a mai napig libabőrös, ha eszébe jut a Bozsik Aréna tesztmeccse

Vasárnap este, a Rákosmente elleni mérkőzéssel véget ért az NB III 2020/2021-es szezonja a Budapest Honvéd második csapata számára. Nem túlzás kijelenteni: Simon Miklós fiatal együttese minden várakozást felülmúlt, hiszen a harmadosztály legjobban szereplő második csapataként a negyedik helyen fejezte be az idényt, ráadásul vendégként a Közép csoport legeredményesebb gárdája lett. Nem meglepő, hogy vezetőedzőnk elégedetten tekintett vissza a szezonra.


Rendkívül eredményesen szerepeltetek, ráadásul a Honvéd színeiben több, mint 50 játékos pályára lépett idén az NB III-ban. Nyugodt szívvel ki mered jelenteni, hogy a Felnőttprogram első szezonja maximálisan elérte célját?

Amikor elindultunk a programmal, tudtuk, hogy szeretnénk a lehető legtöbb játékosunknak felnőtt tapasztalatot biztosítani, ezért nekünk ez sikernek számít. Nyilvánvaló, hogy a második csapat arra is szolgál, hogy azok a sérülésből felépülő, vagy eltiltott NB I-es játékosok is pályára léphessenek, akiknek ez segítséget jelent. Emellett a fiatalokra jellemző a teljesítmény ingadozása, ezért volt olyan is, hogy emiatt cserélődtek játékosok. Volt arra is példa, hogy a kölcsönben szereplő játékosainknak nem sikerült a kölcsönjáték, és ezért kellett nekik segítő kezet nyújtanunk. Tudjuk, hogy a legnagyobb ugrás az utánpótlásfoci és a felnőttlabdarúgás között van, sok gyerek morzsolódik le ennél a lépcsőfoknál, ezért büszkén mondom, hogy sokan megállták a helyüket. A Felnőttprogramnak egyrészt ez volt a célja, hogy mihamarabb élesben teszteljük a gyerekeket, illetve, hogy minél fiatalabb korban a kirakatba kerüljenek a Magyar Futball Akadémia játékosai.

A fiatalok mellett több, sérüléséből visszatérő, rutinos játékos is szerepet kapott. Mekkora segítséget jelentett ez a lehetőség nekik?

A legfontosabb, hogy az a játékos, aki jön, az motiváltan jöjjön és tegyen meg mindent a klubért a saját érdekei mellett. Igaz ez edzésekre, meccsekre egyaránt. Eppel Marci a szezon elején sokáig készült velünk, megszerette a társaság és szerintem ő is örömmel nyerte vissza a formáját nálunk, Nagy Geritől, Banó-Szabó Bencétől rengeteget tanultak a gyerekek, ahogy Djordje Kamber és az első csapat kapusai is vezérei voltak a brigádnak, amikor jöttek.

Emellett fontos vezérekké nőhették ki magukat az első csapattal edző, de inkább a második csapatban játéklehetőséghez jutó fiataljaink is, meglépve karrierjük egy következő fontos lépcsőfokát.

Melyik volt számodra a szezon legemlékezetesebb mérkőzése vagy pillanata?

A srácoknak az utolsó meccs után is azt mondtam, hogy jó volt velük meccselni, vártuk a mérkőzéseket, edzéseket, jó volt látni, hogy amit kitaláltunk, azt szinte tökéletesen végrehajtották, és mellette a saját egyéniségük is ki tudott domborodni.
A szezon meccse számomra egyértelműen az új Bozsik Aréna tesztmérkőzése volt. Óriási megtiszteltetés volt ott lenni és nyerni. Ennyi, a Honvédban eltöltött év után is különleges érzéseim voltak, még a mai napig is libabőrős vagyok, ha eszembe jut. Azt kívánom, hogy az ottlévők közül nagyon sokan újra átélhessék a jövőben ezt az érzést.

Mi volt a szezon legkomolyabb kihívása, nehézsége?

Természetesen a vírushelyzet, ami több szempontból is olyan kihívásokat, ismeretlen megoldandó feladatokat adott, amikkel eddig még szerencsére nem találkozhattunk, és a jövőben nem is nagyon szeretnék. Több mint a fél csapat dőlt ki hónapokra, és mivel a Honvédnál rendkívül szigorú szabályokkal működtünk, voltak játékosok, akik úgy töltöttek 3-4 hetet karanténban, hogy nem is volt pozitív tesztjük. Sajnos a legszörnyűbb dolog is megtörtént a klubnál, testközelből átéltük, hogy a vírus nem játék, elveszítettük kollégánkat, Isa Gabit, aki jónéhány játékosunknak volt nevelőedzője, tragikus halála hosszú időre nyomott hagyott bennünk.

Milyen csapatot építenél a jövőben, mekkora átalakításra, fiatalításra van szüksége a jelenlegi keretnek?

Az egyértelműen kiderült, hogy a Felnőttprogramnak van létjogosultsága, folytatni kell, ezzel tudjuk felgyorsítani a gyerekek fejlesztését és a lehető legfiatalabban felnőtt tapasztalathoz juttatni őket. Lesznek változások, az idősebb játékosokra, a 2002-2003-as születésű fiataljainkra vadásznak az NB II-es és külföldi csapatok, az ő fejlődésük új stádiumba léphet, de az U19-es csapatunk szereplése és az abban meghatározó szerepet játszó srácok bizonyították, hogy a 2004-2005-ös korosztályból is vannak többen, akik felkészültek, hogy a felnőttek közé kerüljenek. Pinezits Máté és Faltusz Zoli kollégám úgy van versenyben az U19-es bajnokság élcsapataival, hogy egyik ellenfelüknek sincs második csapata, és nem egy olyan fiatalt építettek be és tettek meghatározó játékossá, aki még három év múlva is U19-es korú játékos lesz. Megígérhetem, hogy jövőre is készülhetnek a 16 éveseink is, aki megérdemli, lehetőséget fog kapni, hogy bizonyítson és tapasztaljon.

06/01/2021, 08:18 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy