Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokat játszottak a mieink

Sokat játszottak a mieink

Academy

Published: 09/24/2021, 10:37 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Két felkészülési meccsen szerepelt az U17-es válogatott a franciák ellen

Az októberi U17-es Európa-bajnoki selejtező előtt még egy válogatott összetartást szervezett Szélesi Zoltán és stábja, ahol főpróbaként a francia csapat volt az ellenfél. Először Budaörsön, kedden 2–0-s, majd csütörtökön, immáron Telkiben 3–0-s vereséget szenvedett a magyar csapat. 

Azonban így is büszkék lehetünk, hogy hét Budapest Honvéd-MFA-játékos is bekerült a keretbe a világ egyik legjobb válogatottja ellen. Fábiánkovits István az utolsó negyed órára állt be az első meccsen, a másodikon viszont kezdőként kapott szerepet, a félidőben cserélték le. Gyetván Márk először még csak a kispadon kapott helyet, majd a következő alkalommal már ő védte a magyar kaput, Menyhárt Barnabás kedden 56 percet játszott, csütörtökön a 65. percben lépett pályára. Mihály Bálint mindkét találkozón csereként kapott lehetőséget, először az imént említett Menyhártot váltotta, következőleg a 65. perctől volt a pályán. Pintér Máté egyik mérkőzésen sem kapott játéklehetőséget, Szabó Tibor az első összecsapáson a 90. percben jött le, a másodikon pedig a 40. percben küldte pályára őt Szélesi Zoltán, Szűcs Tamás először 75 percet kapott, a második meccsen 85 percet. 


U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Franciaország 0–2 (0–1)

Magyarország–Franciaország 0–3 (0–3)

09/24/2021, 10:37 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy